Megint Magyarország a téma Brüsszelben
Mik ezek?
XAz Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére az EP polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) nyilvános meghallgatást tart csütörtökön Brüsszelben a magyarországi helyzetről, az új magyar alkotmányhoz kapcsolódó sarkalatos törvényekről. A meghallgatást összesen négy és fél órásra tervezik és négy részből fog állni.
Az első blokk "főszereplője" az EU legfőbb javaslattevő-végrehajtó intézményének számító Európai Bizottság, valamint a magyar kormány. Itt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is szót kap. A második blokkban az EU partnerintézményei szólalnak meg. A harmadik és a negyedik blokkban megszólalók részben olyanok, akik egyes vitatott témákban érintett szervezeteket képviselnek, részben pedig szakértők, illetve a civil szféra képviselői. A harmadik blokkban fejti ki véleményét Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke, Fleck Zoltán jogszociológus, valamint Arató András, a Klubrádió elnöke. A negyedik blokkban Kopiás Attila aktivista, demonstrációszervező, Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet (TASZ) képviselője, Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung volt szerkesztője beszél, majd ismét szót kap Navracsics Tibor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X| EUR/HUF | 301.08 | +0.066% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | +0.146% | ![]() |
| USD/HUF | 239.38 | -0.226% | ![]() |
| CHF/HUF | 250.84 | 0% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








