hírek - Ország-világ
Amerika a fejünkre koppintott a szélsőségek miatt
A romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésében.
Több ezer csellengő évente
Tavaly mintegy 14 ezer eltűnt gyereket keresett a rendőrség Magyarországon. A 2011-es eltűnések miatt elrendelt körözések közül jelenleg még 67 hatályos.
Visszatáncolt az MTVA: ingyen lesz a meccs a sör mellé
Az előzetes tervekkel szemben mégsem kell fizetni a vendéglátóhelyeknek azért, hogy a vendégek tévéken, kivetítőkön nézhessék a labdarúgó Eb-ről és az olimpiáról szóló közvetítéseket.
Az Amnesty szerint nem állunk jól emberi jogokban
A vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International az éves jelentésében.
Már az NNI is vizsgálja a kolontári porszennyezést
A Nemzeti Nyomozó Iroda környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást indított a vörösiszap kolontári kiporzása miatt ismeretlen tettes ellen.
Nem adtak számlát az ügyvédek
Öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek.
Budai a baloldali sajtót okolja az oligarcházásért
Politikai hecckampányt indítottak a magyar vidék, a magyar gazdák ellen a baloldali sajtóban - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a dél-borsodi Mezőcsáton tartott gazdafórumon.
Halálos lakástűz Budapesten
Meghalt egy idős férfi, miután kigyulladt a lakása szerda hajnalban a főváros XI. kerületében.
Hol műtenek hamarabb? Benéz a beteg a várólistára
Az országos online várólista-nyilvántartási rendszer segítségével bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, illetve adott intézményben. A szolgáltatás július elsejétől áll készen a használatra.
Júniustól megkezdjuk a tárgyalásokat
A jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról – közölték kedden londoni piaci elemzők.
Külföld
Gazdaság
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Alkatrészek sugároztak a visszafordított kamionban
- „A magyarokkal már nem érdemes tengelyt akasztani”
- Előkerült a Balatonban két hete keresett férfi
- Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
Focivb
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
A bama.hu címlapjáról
- AKKUMULÁTOR Robogótól a kamionig széles típusválasztékkal, a Fema parkolóban. Pécs, Sztárai M. út...
- Akciós műszaki, ingyenes elővizsga, eredet, átírás. Autós Kft. 511-311 Siklósi út 14.
- Chevrolet Aveo sedan 1.2 ezüstmetál, 2006-os, 31200 km, klíma, 1 195 000 Ft, Citroen Xsara...
- Pannónia motorkerékpárt vennék papírokkal, felújításra. U.itt MZTS-125 zöld motorkerékpár gyári...




