Névtár - Páva Zsolt
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze a Pécs 2010 miatt
Egy új csapatot kell építeni, amellyel vagy az első osztályban, vagy ha az nem lehetséges, az Adriatic Ligában indulnak majd el - közölte Páva Zsolt a pécsi közgyűlésen.
Iványi Dalma nem haragból írt Páva Zsoltnak
Iványi Dalma ügyvezető szerint ha az önkormányzat nem segíti a Pécs 2010-et, akkor legalább ne is akadályozza a csapatot működtető kft. munkáját.
Páva: megindul a szakmai munka a Pannon EGTC-ben
Újabb tagok csatlakoztak a 2010-ben létrejött Pannon Európai Területi Társuláshoz (Pannon EGTC) - derült ki a szervezet Pécsen rendezett közgyűlésén csütörtökön.
Dráguló szemétdíj, és politikai felelősök
Tíz százalékkal emelkedik a szemétszállítás díja Pécsett májustól, erről is döntöttek a képviselők.
Végre teljes egészében megnyílt a Zsolnay Negyed
Mostantól élőben látható a porcelánfestés, a formázás, és ébredezik a Boltok utcája is.
Feljelentést tett a polgármester a végkielégítés miatt
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Páva Zsolt.
Az állam építtetheti az új Leőwey gimit?
A Bőrklinika mai területén épül meg az új Leőwey gimnázium.
Két óra alatt 47 milliárdról szavaztak
A fideszesek megszavazták, amit kellett, a szocialisták és az Összefogás Pécsért frakció módosító javaslatokkal bombáztak, az LMP bírált, a Jobbik pedig szót sem kért. Két óra kellett a 2012-es büdzséhez.
Pillantás a zsebekbe: vallottak a honatyáink
A baranyai országgyűlési képviselők egy részének jelentősen csökkent az adóssága az egy évvel ezelőttiekhez képest, nem kizárt, hogy a végtörlesztés miatt.
Megnyílt a Huawei ellátó központjának cserkúti egysége
Néhány hete már termel, kedden pedig ünnepélyesen is felavatták a Huawei Európai Ellátóközpontjának új termelőegységét.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








