Névtár - Biczó Bence
Biczó ezüstérmes 200 pillangón
Cseh László arany-, Biczó Bence pedig ezüstérmet nyert 200 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Biczó mindenkit leiskolázott az elődöntőben
Biczó Bence a legjobb idővel került a döntőbe 200 pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokságon. Cseh Laci hatodik ugyanitt, de ő mellette bezsebelt egy aranyérmet is.
Heten már rég Londonnal álmodnak
Öt baranyai sportoló már biztosan ott lesz a július 27-től augusztus 12-ig tartó londoni olimpiai játékokon, néhányan pedig abban reménykednek, hogy a hátralévő időszakban meg tudják ragadni több-kevesebb esélyüket. A paralimpián két úszó képviseli a megyét.
Ezúttal még az örök kritikus edző is elégedett lehetett
A debreceni országos bajnokságon szerzett aranyérem biztosan segíti Biczó Bence ráhangolódását az Európa-bajnokságra és az olimpiára.
Biczó egy századdal győzte le Cseh Lászlót, Financsek Gyurtát verte
A 114. országos bajnokság harmadik napján a slágerszámot, a férfi 200 méteres pillangóúszást Biczó Bence nyerte, egyetlen századdal Cseh László előtt. Ideje a hatodik helyre katapultálta a világranglistán.
Pécsett marad a kétszázmilliós sporttámogatás – Az olimpiai kvótások fejenként másfél millió forintot kapnak
A pécsi klubok, egyesületek a tavalyival azonos összegre, vagyis összesen kétszázmillió forintra számíthatnak idén is – derül ki az önkormányzat Népjóléti és Sportbizottságának pályázati kiírásából.
Biczó külföldön készül a viadalokra
Köztes állapotban van Biczó Bence: a közelmúltban ért haza a mexikói edzőtáborból, de olyan nagyon nem is kell kicsomagolnia, hiszen hamarosan újra a nyakába veszi a világot.
Biczó Bence egy bronzéremmel térhet haza Amerikából
Jól szerepeltek a magyar úszók az atlantai Egyesült Államok – Európa viadalon.
Eredményes évet zárt a PVSE, csaknem száz jutalmazott
Évértékelő találkozót tartottak a Pécs Városi Sportiskolai Egyesületben (PVSE), amelyen sportolóikat és edzőiket köszöntötték.
Biczó és Jakabos is ott lesz az Európa-válogatottban
Európa válogatottját az Egyesült Államok elleni, december 16–17-i atlantai versenyen tíz magyar úszó erősíti majd – a keretben helyet kapott a PVSE-s Biczó Bence és az ANK Úszóklub versenyzője, Jakabos Zsuzsanna is.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








