BAMA

A börtönrácsnak dőlve a kopasz izomagyú az orra alatt dünnyögi a kis nyüzüge szemüvegesnek: – Tudod, nekem minden esélyem megvan a karrierre. Az is mellettem szól, hogy tizenöt évet kaptam gyilkosságért, s térképet vágott az arcomba az élet. De te mit tudsz felmutatni? Százmilkót elsikítottál? Tizenkettő egytucat. A te mérlegképes priuszodra még egy körzeti tévé sem kapja fel a fejét! Mostanában efféle párbeszédek sorjázhatnak a börtönfolyosókon, mert divat lett a frissen szabadult rabokból „hírességeket”, de legalábbis tévébemondókat csinálni.

Vajon ki emlékszik még táncdal-énekesnőként Harangozó Terire? Bezzeg Zalatnay Cini címlapon volt mindenütt a bulvársajtóban, amikor bűnbánóan új életet kezdett a 120 milliós csalási ügye után.

Stohl Bucinak pedig sosem kellett bizonygatnia, hogy olykor piásan, drogosan ül be az autójába, tudta azt mindenki, hogy amerre jár, ott lelkek reszketnek a kocsi nyomvonalán, így hát műsorvezetőként hamarosan őt is újra ott láthatjuk a képernyőn. Ugyanakkor Fekete Ernő és a többi színésztehetség csupán a deszkákon villog, nem az utakon, vagy egyenes adásban.

És most itt a whiskys, aki már a börtönből megüzente: – A médiában folytatom! A tömeg pedig sztorira éhesen lesi, hogy mit ötölt ki fényes magányában másfél évtized alatt a rendszerváltásról, igazságról, szabadságról.

Celebek, netes néptanítók, „született hősök” osztják az igét mindenfelé, mert csak erre vevő a magyar – az izomagyú megmondta a tutit, a következő médiasztár ő vagy egy fogolytársa lesz. Mi meg sunyítunk, mintha közünk nem lenne hozzá, aztán este sörrel a kézben leülünk bambulni a ValóVilág elé.