Rendkívüli kicsengetés, baljós felhangokkal
Mik ezek?
XA szünetet elrendelő határozatot a legtöbb iskolai kollektíva nem fogadta jó szívvel. Úgy érezték, beleszóltak kívülről abba, ami az ő hatáskörük lenne, másrészt a pedagógusoknak is több hétvégén kell majd dolgozniuk, és ők is emberek. S azért is borzongtak, mert a határidő nagyon szoros volt. Sok helyen a tanítás után értesültek a döntésről (előbb is határozhattak volna a hivatalban, csóválták a fejüket páran), emiatt néhány óra alatt kellett értesíteni a szülőket.
De ők, a szülők sem boldogok, szóltak azonnal jónéhányan. Akiknek ma még van munkájuk, azoknak rengeteget kell dolgozniuk, s csak a legritkább esetben nélkülözhetik őket a munkahelyen, a vonatkozó törvényektől függetlenül – így érveltek. És ezt ők is tudják, ezért, ha otthon kellene maradni a gyerekkel, vagy ágyban feküdni nekik maguknak, akkor is megoldják valahogy, és mennek dolgozni.
Persze van felügyelet az iskolákban, de az mégsem iskola, akkor meg miért döcögjön 20 kilométert a buszon. A legtöbben azért elküldik a csemetét az iskolába, hogy ott focizzon, rajzoljon vagy videózzon – a közösséget mindenesetre ezek éltetik.
S sajnos egyre többen vannak – nem csak a leghátrányosabb körülmények közt élők –, akik szülőként ugyan otthon vannak, de a rendkívüli vakációnak mégsem örülnek. A gyerek ugyanis nem tudja, hogy napközben nincs fűtés és meleg étel otthon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 38 hozzászólás érkezett-
38. Smarald 2012. február 9. 07:51
Bendeguz, 1 mondattal, ugy könyebb lesz megértened. Én sem ugy értelmeztem az irásod, hogy tartozás valakinek, hanem ugy hagogy leirtam elözö bejegyzésemben.
-
37. Smarald 2012. február 9. 07:49
34-esnek, Bendeguznak:)
"Smarald: Nem csak írni, hanem összefüggésében olvasni is tudni kell helyesen (Szövegértés ált.isk. első osztálya - második félévtől).
Komentemben nem azt írtam, hogy valakinek valaki tartozik!!!! "
Én pont nem erre gondoltam, hogy valaki valakinek tartozik, hanem hitel ( lakás, auto...stb ) tartozásra gondoltam. BANK felé.
Lehet h én irtam le roszzul, de visszakapod amit irtál nekem:
Bendeguz: Nem csak írni, hanem összefüggésében olvasni is tudni kell helyesen (Szövegértés ált.isk. első osztálya - második félévtől). Bocs, de a pont nálam maradt. Olvass összefüggésekben. Egyébként te tanár vagy?? -
36. bertife 2012. február 8. 11:20
BendeguzNoonka:
Milyen szánkózásról és hóélvezésről beszélsz?
Annak ellenére,hogy ragyogó napsütés van,10 órakor még senki nem szánkózott a Béke parkban!!
11 órakor 1 azaz Egy gyerek szánkózott!!
A többség gondolom otthon tespedt a gép előtt!!
20 éve ilyenkor már tele volt a park szánkózó fiatalokkal.
Én is szinte egész nap kint voltam a gyerekemmel!
A maiak el vannak tunyulva és akkor még fentről is azt kapják - ne menj iskolába,mert hideg van és ráesik a hó a buksidra...:) -
35. Grizzli Géza2 2012. február 8. 10:25
Kedves 29-es,
lehet, hogy félreértem, de úgy érzem néhány megjegyzése nekem szól.
Először is szeretnék gratulálni hozzá, hogy tanárként a saját kollégáiról ilyen véleménye van. Nagy lehet az összetartás az Önök iskolájában.
Egyébként amit írtam a szombatokról és a táborokról, azt egyáltalán nem valamiféle tanári teherként írtam, hanem, mint a tanárok kötelező feladata, amiről sokan a hozzászólók közül hajlamosak elfelejtkezni. És csak egy reakció volt arra, amit néhányan előttem írtak, miszerint a tanárok ingyelélők és egyébként is övék az egész nyár.
Még egy gondolat: gondolom az Ön által javasolt felosztásban Maga a 10%-ba tartozik. Ez csak egy saját mérce, vagy igazi minőségbiztosítás? És aki ebben a 10%-ban van, azoknak vajon mind ilyen véleménye van a dolgozatokat javítani nem képes, két hónapot nyaraló kollégákról?
Még azt nem értem, hogy kik azok a középkáder eü.-ben dolgozók, akikkel a tanárokat hasonlítjuk össze? És mivel nem tudom, ezért nem is rájuk gondoltam, amikor azt írtam, hogy sok ostoba ember ír ide kommentet.
A helyesírásról pedig annyit, hogy az internet helyett javaslom a Magyar helyesírás szabályai 12. kiadását. Ezt nem szarkazmusból írom és nem akarom megbántani, hanem mert alap.
Üdv!!! -
34. BendeguzNoonka 2012. február 8. 10:18
Smarald: Nem csak írni, hanem összefüggésében olvasni is tudni kell helyesen (Szövegértés ált.isk. első osztálya - második félévtől).
Komentemben nem azt írtam, hogy valakinek valaki tartozik!!!!
Hanem ha a szöveget végigolvasta, és értelmezte akkor azt, hogy akik ilyen komenteket írnak abba a 90%-ba tartoznak, akik csak azért jártak főiskolára, mert valamilyen diplomát akart és ide volt a legkönnyebb bejutni illetve vonzotta őket a sok szünet.
A helyesírásokat kritizálni (ez most nem Önre vonatkozik, hanem úgy általában) gyerekes dolog és főleg azok szokták a komentekben, akiknek érvelésük nem áll meg és mást már nem tudnak hozzá fűzni. Én még nem találkoztam olyan emberrel a kollegák között sem aki tökéletesen tudott volna helyesen írni. Én nevettem nagyapám helyesírásán a mi helyesírásunkon pedig unokáink fognak, mivel folyamatosan változik.
Mi még vagyunk, gyerekeink már azt írják a cheten hogy vok. Unokáink már a hivatalos levelekben is utóbbit fogják használni.
2009-ben az új helyesírási szabályok megalkotásakor pl. szóba került, hogy az óvodát óvódának kell majd írni és hogy hagyjuk el a kötőjeleket a földrajzi neveknél. Szóval amit mi helyesnek gondolunk, az nem biztos hogy az úgy helyesírási szabályok szerint helyes is :) -
33. bundi72 2012. február 8. 09:38
részemről smarald kihúzva a listámról és megkövetem, lehet hogy félreértettem amit írt, de a többiekre még igaznak érzem amit írtam.
-
32. Smarald 2012. február 8. 08:50
25-26 egyetértek. Grizli, én nem orvosokról írtam, középkáder eü.-ben dolgozókról. " Ezek az emberek valószínűleg nem nagyon láttak belülről iskolát, és sajnos ezért maradtak ilyen ostobák!!! ". Nem hinném, hogy ostobaságról lenne szó. Más nézetünk van, más tapasztalatunk van ez ügyben. Ennyi. Egyébként a helyesírás sem biztos, hogy tükrözi az értelmet, esetleg, azt, hogy ki mennyit látott diák éveiben iskola padot. Google jó barát, van pár - nem feltétlen tanár - helyesírási szokásokat bemutató oldal halmaz. Ki milyen hibákat követ el.
Bendeguz
" Szombat! Istenem sokan dolgoznak szombaton.
Szóval aki ilyeneket ír az a 90%-ba tartozik, nem érdemes vele foglalkozni!" Te nagyon el vagy tévedve. Eü-ben dolgozók nem biztos, hogy a tartozások miatt dolgoznak hétvégén. Hanem mert beosztják őket, műszakba, vagy ügyeletekre. Egyébként a mai világban ki az akinek nincs tartozása?? Én részemről lezárom ezt a vitát. Mindenki leírta a véleményét, kisebb - nagyobb helyesírási problémákkal. Remélem ebben nincs.:). További jó forum olvasgatást.
-
31. bundi72 2012. február 8. 08:43
nem is tudom mi a bajom, de annak ellenére, hogy nem értek egyet sokakkal, szeretem olvasni az ilyen droidok hozzászólását is, mint például:
melitta, pusztai úr, smarald, indell, kukac bálint, don_kihote, páfrány, és remélem a mindenható elsőszülöttje, csak szarkazmusból szólt be, mert ha nem, akkor az ateisták táborát fogom gyarapítani a kdnp nem kis örömére. ez egy tipikus korrajz azokról akik a fidesz színeiben békemenetelnek, a józan ész ellenére. a tények: valószínűleg ezek a hozzászólók a "hozzászólás" tartalma ellenére is még fiatalok, együgyűek, (kb 80 iq val)
esetleg demencia-ban szenvednek. mert miért is mondom ezt:
- ha gyerekem van (6-14 éves korig)
annak ellenére hogy 50-100 éve még ez volt a nagymagyar néphagyomány, nem szívesen hajtom ki reggel a -15 fokos hőségbe, hogy buszozz a suliba, mert 50 éve is csak kevesen fagytak meg, te is kibírod (vagy nem), főleg ha a buszok nagy része nem is jár (pécsi népszokás)
-még mielőtt kommentet írok elgondolkozok azon, hogy egy iskola ,óvoda, esetleg bölcsöde felfűtése 20-22 fokra a -15-20 fokban mennyibe is kerülhet, és ha ezt az időt mondjuk nyáron kell, a szünet terhére bepótolni, akkor az esetleg ez még anyagilag jobb is mint ha most minden áron megtartom az órákat hozzáállással berendeljük a diákokat.
- és nem utolsó sorban jómagam nem szeretném gyarapítani aztoknak a retardáltaknak a táborát (fent kiemelve) akik a vörös khmerek hagyományait követve, a kedves vezető kedvére téve mély pártállami meggyőződésből utálják a :
-tanárokat (mert az trendi a fidesznél)
-a hazát elhagyókat (legyen az orvos, ápoló, márnök, szakmunkás)
-rendvédelmi dolgozókat (meggyőződésből, mivel mindenki részt vett a "székházgyujtogatásban", és mindenkinek kilőtték legalább egy szemét nem?)
-és kiemelten gyurcsányt, mivel mindennek ő az oka így 3-4 évvel a lemondása után is.
egyébként lehet azon gondolkozni szerintem, hogy a fagyszünetnek lehet ahhoz is köze, hogy hideg van és nem csak ahhoz, hogy a tanárok lusták, nem szeretnek dolgozni, ingyenélők, és sokat keresnek.
nem utolsó sorban megjegyzem, hogy a feleségem 3 diplomával rendelkezik, (ebből kettő egyetemi)
és 20 év után lassan eléri azt, hogy bruttó 200-at keres.
de ha a sok szakmunkást ezt zavarja, (a névsort már egyszer kiemeltem fent)
akkor tanuljanak ők is még 2-3 egyetemen 10-12 évig, és akkor szóljanak be. mert ha nem, akkor benyalhatnak a meleg sza...-ig.
uff én beszéltem.
és most várom a megjegyzéseket.
egyébként minden tiszteletem babos úré. -
30. *Nikol* 2012. február 8. 08:10
Egyáltalán nem értem, hogy min kell felháborodni. Egy normális szülőnek semmi baja azzal, hogy a gyereke 2napig nem megy iskolába, ráadásul legálisan. Ennyi erővel a nyári szünet miatt is lehetne hőbölögni mert az sem jár meg a dolgozó felnőtteknek. Majd ha az iskolások felnőnek és munkába állnak, gyereket szülnek, ők is dolgozni fognak ha hó szünet van. És én konkrétan nem leszek emiatt kiakadva...egy normális 6-7éves gyerek már el van egyedül otthon, nem gyújtja magára a házat!!! 2nap nem a világ vége, felesleges ez a felhajtás meg féltékenykedés...
-
29. BendeguzNoonka 2012. február 8. 07:50
Tanárként is felháborít egy két írás. Tanultál volna, lehettél volna pedagógus: 16 éve végeztem, az osztálytájtársaim 90%-a azért járt főiskolára, mert valamilyen diplomát akart és ide volt a legkönnyebb bejutni illetve vonzotta őket a sok szünet. A maradék 10%-a akart valóban pedagógus lenni. Utóbbiból már csak ketten tanítunk, előbbiből szinte mind és sajnos ilyenekkel vannak teli az iskolák.
Szóval ne hivatkozzon senki arra, hogy másnak is tanulnia kellett volna és akkor lennének szünetei. A válaszom csak annyi, hogy aki erre hivatkozik az tanul volna és nem kb. 124.000Ft kapna kézhez.
Arra, hogy szünetekben is dolgozunk tábor stb.... Hát én nem szoktam látni, hogy ezekre tolongnának a kollegák, arra az 7-10 napra mindig ugyan az a pár ember szokott járni. Sajnos sokaknak megterhelő azt a bő 2hónap szünetet megszakítani.
Azt is olvasom, hogy annyit dolgoznak mint mások. Igen a lelkiismeretes kollegák valóban. A többség még a dolgozatokat sem képes kijavítani egy hét alatt.
Szombat! Istenem sokan dolgoznak szombaton.
Szóval aki ilyeneket ír az a 90%-ba tartozik, nem érdemes vele foglalkozni!
Ez a szünet valóban nem jó azoknak a családoknak ahol a gyerek(ek) enni csak az iskolában kapnak rendesen és gond van a fűtéssel vagy ahol kicsi a gyerek. De ott vannak a felsősök és a gimnazisták! Évek óta először több napon át igazán kiélvezhetik a havat, szánkóznak, síelgetnek sokan a saját utcájukban. Jó szórakozást nekik! Egy olyan pedagógus aki még minden második szombaton járt iskolába és túlélte ő is és a tanárai is!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









