BAMA

A Teréz utcára alulról sandító helyiségben stílusos, de nem eltúlzott a dekoráció. A bejárattól jobbra vizuális csemegének is beillő festmény, a falakon enyhe kopottság hatását keltő színek. A tetszetős külalakot a tökéletesen megválasztott kubai zene egészíti ki, igazi latin hangulat kapja el a betérőt.

Az ital- és étlap választéka kicsit megzavarhatja tervünket, hogy délvidéki délutánokhoz méltó csendes punnyadásba merüljünk: itt tanulmányozni, töprengeni, majd dönteni kell.

A latin kultúra felől csak szórványos ismeretekkel rendelkezőknek sem okoz gondot, inkább informálódási alapot ad az étlap: minden spanyolul és magyarul szerepel (az angol kiegészítés plusz jó pont, vihetjük a külföldi barátokat is), a pincértől kérdezni félőket az ételfajták rövid magyarázatai mentik meg.

Koktélok (690-990) masszív választéka az első néhány oldalon, most egy alkoholmentest próbáltunk ki – a Pussy Foot (290) megérte.

Sörből csapolva Pilsnert (290/450) kapunk, de igazából nem maradt energiánk az italszekció részletes feltárására. Megjegyezzük viszont a 100 forintos decinkénti üdítőket és gyümölcsleveket, ami kicsit soknak tűnik. A borok viszont jobbára Tiffánéktól valók, a kávék és egyéb forróságok (200-590) ötletes megoldásokkal szolgálnak.

Minden kulturális különbséget rögtön helyre tesz a felismerés: az étkezést ők is a levessel kezdik, csak Sopas (400-500) néven. A Tex-Mexben mind különlegesnek hangzik, a gyümölcsleves például ananászból (is) készül. Az avokádó-krémlevest ezúttal ki is próbáltuk, csak ajánlani lehet: rendes adag, merész fűszerezéssel.

Ez utóbbi jellemző is szinte minden ételükre, de inkább karaktert ad a konyhának, mint elrettenti az ínyenceket. Az érzékenyebbek talán szóljanak az amúgy is előzékeny pincérnek, bizonyára a szakács sem sértődik meg, ha visszább fogatják vele az ízorgiát. Az  asztalokon mindazonáltal ott a háromféle csípős szósz, a kísérletezők (és függők) keze ügyében.

Kezdeni előétellel (450-650)  is lehet, innen a Nachos grande a tippünk. Úgy adják, hogy azt kéne a nem létező vendéglátó-ipari törvénybe iktatni: tortillachips, jalapeno, babpüré, hagyma, sajt. Most nem ugrik be, hogy salsa (paradicsom alapú szósz) jár-e hozzá, de nyugodtan kérjünk, meg guacamole-t is (avokádóból), mert nagyon jól csinálják mindkettőt. A salsa friss, hagymás, a guacamoleban sem nem csak mutatóban akad avokádó.
 

Innen tényleg elborít a bőség: a Mexikóban megkerülhetetlen tortillából búza- és kukoricaalapú, keményre sütött és puhára hagyott grillezett, kagylóformára hajlított és összecsavart, meg ki tudná felsorolni, hányféle akad. Persze mindnek más a neve – taco, enchillada, burrito, és így tovább.
A belevalók terén is fene jó dolgunk van: lényegében mindenbe mehet a csirkétől a sertésszűzön át a halig-rákig minden.

Tacoból (1100-1590) az alap Carnitas volt a legutóbbi, benne egy jól értelmezett chili con carne, körötte saláta – kezdőknek biztos támpont, de a rutinosak sem fognak benne hibát találni. Piros pont a tetején mosolygó duci csípős paprikáért.
Burrito ügyben (890-1290) a Baja turkey hangzott az említésre leginkább méltónak, mégpedig pulyka és karamellizált hagyma tételekkel kezdődő összetevők miatt.
A kultúrlecke közepén az enchillada (1190 mind) vár ránk,  itt puha kukoricatortilla, grillezve, zöld rizzsel, babpürével a feladat. Ezek közül a Rosalinda néven futó, darált marhahúsos változat lenne a nyerő, de akad vegáknak vállalható zöldséges is, a Tres amigos.

A tortilla-variációk sorát a quesadilla (890) zárja, ezeket búzából, puhán kapjuk.

Ha éppen mégsem a kötelezőkből akarunk választani, jöhet egy fajita (1490-2690).  Itt csíkokra vágott hússal (persze csirke, marha, lazac és minden van) találkozunk, serpenyőben tálalva.

Aki nyitott az újdonságokra, vagy éppen tapasztalt a cantina-világban, bökjön rá a Tex-mex tál (1190) menüpontra. Kap egy bemutatót a konyha tudásából:egy cső grillezett kukorica, egy taco, egy enchillada, pár csirkeszárny, (a külön fejezetet most csak a helyhiány miatt elbukó, de pompás) zöld rizs, salsa, miegyéb jut a barátságos árért.

A méretes adagokkal bizony meg kell küzdenünk, de az árakkal talán pont így kerül vállalható összhangba az ételkínálat, nyugodtan rendeljünk, majd csomagoltassunk.

Desszertre (600 körüli árakon) most nem maradt kapacitás, sajnáljuk is a kahluakrémes gyümölcsök vagy éppen a flambírozott banán ígérte kaland elmulasztását.

A számla (amit két főre ki lehet hozni háromezer alatt) aranyos aprósággal, két gumimacival a tálcához súlyozva érkezik – pont megteszik az elmulasztott desszert helyett, hogy letisztítsák a masszív fűszerélményt.

Kifelé menet bölcsen konstatáljuk, hogy a vendégkönyv legutóbbi, spanyol nyelvű bejegyzéséből amennyit töredékesen értünk (mucho gusto és como en Mexico – nagyon jó, mint Mexikóban), azt mi is aláírnánk. Még egy ottani gasztrotúra után is.