BAMA

Szinte hetente találhatunk kedvünkre valót, és még nagyon messzire sem kell hozzá mennünk.

A közelmúltban már tizedszerre látogathattak ki a pécsi rockerek kedvelt fesztiváljukra, hogy a fárasztó tanév és munkanapok után végre egy hetet csak bulival és haverokkal töltsenek. A szemfülesebbek alig több mint a napijegy áráért már az egész hétre érvényes belépőt megvehették (ezzel szerintem kiérdemelhetnék a legolcsóbb fesztivál nevet). De jöttek ide nemcsak hazánk különböző részéről, hanem még a környező országokból is fiatalok (fellépők meg még Indiából is!). Azaz, hogy pontosabb legyek, itt évek óta ugyanúgy megfordulnak tízévesek, mint ahogy hatvanasok is, sőt, egészen apró gyerekeket is lehet látni apukák nyakában, anyukák karján.

És bár sokszor hallani pejoratív jelzőket a rockerekre, és látni rosszalló tekinteteket, mégis: az ember szívét valahogy melegség tölti el, ahogy végignéz a sok bakancsos, fekete ruhás vagy tornacipős, szakadt farmeros, hoszszú hajú vagy tarajos emberen – lehet, hogy te nem nézel úgy ki, mégis tudod, hogy ide tartozol, és itt senki sem nézi ki a másikat a külseje miatt.

Ide mindenkit ugyanaz hoz és olvaszt közösségbe: a rockzene szeretete. És az már mellékes, hogy ez punk vagy metal, vagy blues, ugyanúgy szeretjük (a tavalyi alteres próbálkozás, úgy tűnik, nem jött be, ez az idén el is maradt).

A szervezők évről évre egyre jobban kitesznek magukért. Köszönet a buszjáratokért, a még több sátras helyért, a fokozott biztonsági szolgálatért és a WC-kért! (Egy ilyen fesztiválon, valljuk be, nem kis öröm az éppen kitakarított WC látványa.)

A korábbi évekhez képest meglepő volt átélni a szigorú időhöz kötöttséget. Sajnos sehol nem volt visszataps (vagyis volt, csak hiába), még a nagy neveknél sem, hogy a kicsikről ne is beszéljünk (nekem nagy szívfájdalmam volt, hogy Isten Háta Mögött a kedvenc dalomat nem is játszhatta végig az idő kötöttsége miatt, az Istenszabású felénél máris az utolsó dalra kellett ugraniuk). A nagy nevek közül hiányzott a Tankcsapda, pedig az elmúlt évek legnagyobb buliit ők adták (aki nem sajnálta rá a pénzt, később megnézhette őket az EFOTT-on).

Érdekességekben persze nem volt hiány, gondoljunk csak Pataky Attila anyázására és köcsögözésére, amit aznap csak a Mayhem pokolbeli szörnyfajzatai múlhattak felül, vagy arra a meglepő fordulatra, amikor a közönség megénekeltetése áramszünetbe váltott. Hiába, Ensiferum akkora lendülettel játszott, hogy még a biztosítékot is lecsapta, úgy tűnt, erre még a jubiláló Rockmaraton sem volt felkészülve. De senki nem mert még WC-re sem elmenni, nehogy lemaradjon egyetlen ütemről se, mint a Messiást, vártuk a fény visszajövetelét (a hangéról nem is beszélve).

Reméljük, még nagyon sokáig visszajárhatunk július második hetében a Malomvölgyi Arborétumba, ahol fiatalon és „öregen” ugyanúgy megtalálhatjuk, amit egy jó fesztiváltól várhatunk, legyen az a haverokkal együtt sörözés vagy a vizespóló-verseny vagy pár édes csók egy sátorban, ami még a hideg éjszakát és a szúnyogokat is elviselhetővé teszi, de mindenképpen a rengeteg jó koncert és az ismerős fesztiválarcok, akikkel minden évben újra együtt csápolhatunk kis és nagy nevekre egyaránt.