Hollandia
Mik ezek?
XHollandiában Pim Mulliernek köszönhetően 1879-ben alakult meg az első fociklub. A holland válogatott 1905. április 30-án játszotta első mérkőzését, amikor 4-1-re legyőzte Belgiumot Antwerpben. A holland labdarúgás aranykora a hetvenes évekre tehető, ebben az évtizedben klub és válogatott szinten is kiemelkedő sikereik voltak. Ezt a szereplést később, a nyolcvanas évek végén Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard által fémjelzett csapat tudta megközelíteni.
Szereplés foci vb-ken
A holland nemzeti tizenegy már a második világbajnokságon is szerepelt, ám az 1934-es viadalon rögtön az első körben kizúgott. Eddig összesen kilenc alkalommal vettek részt a tornán. A már emlegetett hetvenes évekbeli aranykor az 1974-es és 1978-as világbajnokságokon ezüstérmet hozott.
Kulcsjátékosok
Edwin van der Saar és Ruud van Nistelrooy már karrierjük zenitjéhez érkeztek, ám még mindig fontosak lehetnek a válogatott számára. A kulcspozícióban levő játékosok most Arjen Robben, Joris Mathijsen, Andre Ooijer, Dirk Kuyt, Mark van Bommel, Klaas Jan Huntelaar és Giovanni van Bronckhorst, akik közül mindegyik élvezte a bizalmat az előző edző, Marco Van Basten regnálása alatt is, így egy jól összeszokott, remek formában lévő csapat vár a riválisokra.
Út a világbajnokságra:
Macedónia - Hollandia 1:2 (0:0)
Hollandia - Izland 2:0 (1:0)
Norvégia - Hollandia 0:1 (0:0)
Hollandia - Skócia 3:0 (2:0)
Hollandia - Macedónia 4:0 (3:0)
Izland - Hollandia 1:2 (0:2)
Hollandia - Norvégia 2:0 (1:0)
Skócia - Hollandia 0:1 (0:0)
A holland válogatott kerete a vb-n:
Kapusok: Maarten Stekelenburg (Ajax), Michel Vorm (FC Utrecht), Sander Boschker (FC Twente)
Védők: Giovanni van Bronckhorst (Feyenoord), Edson Braafheid (Bayern München), Khalid Boulahrouz (VfB Stuttgart), John Heitinga (FC Everton), André Ooijer (PSV Eindhoven), Joris Mathijsen (Hamburger SV), Gregory van der Wiel (Ajax)
Középpályások: Mark van Bommel (Bayern München), Nigel de Jong (Manchester City), Demy de Zeeuw (Ajax), Stijn Schaars (AZ Alkmaar), Wesley Sneijder (Inter), Rafael van der Vaart (Real Madrid), Ibrahim Afellay (PSV Eindhoven)
Csatárok: Dirk Kuijt (FC Liverpool), Klaas-Jan Huntelaar (AC Milan), Eljero Elia (Hamburger SV), Robin van Persie (FC Arsenal), Arjen Robben (Bayern München), Ryan Babel (FC Liverpool)
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Mexikó | 4 |
| 2 | Uruguay | 7 |
| 3 | Dél-Afrika | 4 |
| 4 | Franciaország | 1 |
B csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Argentína | 9 |
| 2 | Dél-Korea | 4 |
| 3 | Görögország | 3 |
| 4 | Nigéria | 1 |
D csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Németország | 6 |
| 2 | Ghána | 4 |
| 3 | Ausztrália | 4 |
| 4 | Szerbia | 3 |
F csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Paraguay | 5 |
| 2 | Szlovákia | 4 |
| 3 | Új-Zéland | 3 |
| 4 | Olaszország | 2 |
G csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Brazília | 7 |
| 2 | Portugália | 5 |
| 3 | Elefántcsontpart | 4 |
| 4 | Észak-Korea | 0 |
H csoport
| P | ||
|---|---|---|
| 1 | Spanyolország | 6 |
| 2 | Chile | 6 |
| 3 | Svájc | 4 |
| 4 | Honduras | 1 |
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









