Sok tehetséget lehet majd látni
Mik ezek?
XIsmét sok, a futballnak örülő, tehetséges gyermeket lehet majd látni, vasárnap lesz a Média-kupa utánpótlás labdarúgó-torna döntője Kozármislenyben. A mérkőzéssorozatot – amelynek lapunk az egyik főtámogatója, lebonyolítója pedig az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága – a 2001. január 1. és 2002. december 31. között születettek részére írták ki, az OTP-MOL Bozsik Programban szereplő Baranya megyei körzetek (Mohács, Bóly, Siklós, Sellye, Pécs, Szentlőrinc, Kozármisleny, Komló, Hosszúhetény) válogatottjai indulnak. A megyei selejtezők (kiválasztók) tavaly még csak hat, idén viszont már kilenc körzetben zajlottak, 2011-ben a szentlőrinciek nyerték a tornát, akik nyilván meg akarják védeni címüket.
Az U11-es korosztály tagjai egy kapusból és öt mezőnyjátékosból álló csapatokat alkotnak, lányok is szerepelhetnek bennük, hat kis focistát lehet a mérkőzéseken oda-vissza cserélni. A finálé február 12-én reggel 9-kor kezdődik a kozármislenyi sportcsarnokban, minden meccs 1 x 18 percig tart, 3 x 2 méteres kézilabdakapura lövöldöznek majd a kicsik.
– Érdemes volt sok munkát beleölni a szervezésbe, mert örvendetesen nőtt a Bozsik-programban részt vevő fiatalok száma, az U7-ben, az U9-ben és az U11-ben a 38 sportegyesületben összesen 1116-an fociznak Baranyában – büszkélkedik Bogyay Zoltán, az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóságának vezetője.
– Ezzel a téli teremtornával lehetőség nyílik arra, hogy a téli holtidényben akkor is tétre focizhassanak a gyermekek, ha még nem tudnak a szabadban játszani. Szabados Józseffel, a program megyei szakmai igazgatójával közösen szemrevételezhetjük a legtehetségesebbeket, akikből remélhetőleg jó focisták válnak majd. A végén több különdíjat osztunk ki, és mindenki csokit kap majd. Az ünnepélyes eredményhirdetés 15.15-kor lesz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









