Negyedszer mérkőzik meg a PVSK a Kaposvárral
Mik ezek?
XAz egy dolog, hogy a PVSK-Pannonpower gárdájának már nagyon illene megvernie a Kaposvárt – a somogyiakkal ebben a szezonban eddig háromszor játszottak Tóth Nornerték (egyszer bajnokin, kétszer kupamecscsen), s mindannyiszor a szomszéd megye szurkolói voltak boldogabbak. A visszavágásnál azonban sokkal fontosabb, hogy (miként keretes írásunkból is kiderül) a PVSK-nak a hátralévő meccsekből ötöt vagy hatot kellene megnyernie ahhoz, hogy elérje a rájátszást – s melyik gárdának állna jobban az áldozati bárány szerepe, mint a pécsieknél egyáltalán nem jobb Kaposvárnak.
– Szerintem sem jobb nálunk a Kaposvár, még akkor sem, ha eddig egyszer sem sikerült felülmúlnunk őket – mondta el kérdésünkre Csirke Ferenc, a pécsi csapat vezetőedzője. – De azért jó lenne ezt most a pályán is bizonyítani. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a két kupameccsen nem állt mindenki a rendelkezésemre, az őszi bajnokin pedig még alakulgatott a csapatunk.
A kaposvári csapat elsősorban idegenlégiósaira támaszkodik: a pontok nagy részét Raivio és Fey szállítja, hozzájuk csatlakozhat a friss igazolás, a ghánai Kwadzo Ahelegbe.
– Ha őket, vagy legalább kettőjüket ki tudjuk vonni a játékból, akkor simán nyerünk – tette hozzá Csirke Ferenc. – Ha ez nem sikerül, akkor majd nehezen nyerünk. De mindenképpen nyerünk. Fontos, hogy a gyorsindításaikat meg tudjuk akadályozni, illetve a támadólepattanókhoz nem szabad engednünk őket. Ehhez társuljon még egy jó dobóforma, és rendben is leszünk. Ősszel két ponttal kaptunk ki tőlük, tehát egy magabiztos győzelemmel még az egymás elleni mérlegen is tudunk javítani.
A vezetőedző elvárásai érthetőek: amennyiben nyerne a Pécs, kis túlzással azonnal elérhető közelségbe kerülne a rájátszás. A győzelmet persze nagyban segítheti egy fergeteges biztatás a nézőtérről – hogy minél többen legyenek a találkozón, a csapat vezetősége ismét különleges akcióval kedveskedik a szurkolóknak: a közelgő Valentin-napra való tekintettel a kézen fogva érkező pároknak az egyik tagja ingyen mehet majd be.
Ha kilencből öt meccset megnyernek, szinte biztosan elérik a rájátszást
A tabellára pillantva az szinte biztosnak vehető, hogy az első négybe kerülő csapat már megvan – ezen gárdák maguk között fogják elosztani a helyezéseket az alapszakasz végére. Az ötödik, illetve a hatodik helyen álló Kecskemét – Atomerőmű duó is nagy valószínűséggel őrizni fogja ezt a pozíciót. A még rájátszást jelentő hetedik és nyolcadik helyért a Pécs, a Kaposvár, a Sopron és a Nyíregyháza csatázik. Jelenleg mindenki úgy számol, hogy 13 győzelemmel nagy valószínűség szerint el lehet érni a felsőházat – ez azt jelenti, hogy a PVSK-nak még ötször kellene nyernie. A baranyaiakhoz jön a Kaposvár, a Szeged és a ZTE, s idegenben kellene villantani a Sopron, a Nyíregyháza és a Debrecen ellen. Nem lehetetlen feladat akár ezen gárdák mindegyikét legyűrni – igaz, egyszerűnek sem mondhatjuk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









