Meccsek helyett csak futóedzés, elbúcsúztak az egyiptomiaktól
Mik ezek?
XElőször, még pénteken az Eszék mondta le a nemzetközi meccset, majd szombat délelőtt kiderült, hogy a Stadion utcai műfüves pályán legfeljebb csak hógolyózhat egymással a pécsi és a kozármislenyi együttes, futballra alkalmatlan a helyszín. Azért így sem maradtak mozgás nélkül a PMFC játékosai, a pálya szélét ugyanis letakarították, ennek köszönhetően pedig egy futóedzés belefért a programba.
Csak a hófutás maradt a PMFC-nek (fotó: PMFC facebook oldala)
Eldőlt, hogy most nem lesz egyiptomi futballistája Mészáros Ferenc együttesének. A szakmai stáb három játékost tesztelt, de nyilván egyikük sem bizonyította rátermettségét – különben a klub vezetősége nem köszönte volna meg nekik az ittlétüket. Más a helyzet a bosnyák Vladimir Markoviccsal. A bal oldali védő már a papírjait intézi, s ha minden rendben lesz, rövidesen a PMFC-hez szerződhet.
– Ha a papírjait elintézi, megegyezünk vele, s jöhetne velünk az edzőtáborba – mondta Mészáros Ferenc vezetőedző. – Azon a poszton csak egy játékosunk van, Marovics, aki ráadásul megsérült, lehet hogy tíz napot ki kell hagynia.
A hóhelyzetet látva azonban az is kérdés, mi lesz egyáltalán a boszniai edzőtáborral. Mészáros Ferenc ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, már gondolkodnak olyan megoldáson, hogy néhány nappal elcsúsztatják a tervek szerint február 9-én kezdődő összetartást.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









