Körmét is átfúrja, hogy nyerjen a komlói távgyalogló
Mik ezek?
XA Komlói Bányász háromszoros olimpikon gyaloglójának, Czukor Zoltánnak sikerült az, ami az utóbbi években senkinek. Legyőzte Dimitrij Oszipovot, a világ legjobb hosszútávgyaloglóját a franciaországi Roubaix-ban rendezett 28 órás versenyen: 235 km 200 métert teljesített ennyi idő alatt, míg az orosz mintegy nyolc kilométerrel lemaradt.
– A verseny végén mintegy öt percig tapsoltak nekem, nagyon jólesett, úgy tűnt, ott is örülnek annak, ha verik az oroszokat – mondta Czukor Zoltán. – Új pályacsúcsot csináltam, megkaptam a köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy különdíját, egy ezüstplakettet, valamint egy fél méter magas kupát.
A megszokottól eltérően ezúttal egy parkban rendezték a versenyt, az elején leszakadt az ég, bőrig áztunk, ami nem volt túl jó feeling, aztán két órával a vége előtt ez megismétlődött.
Kemény sport, kemény edzés - egy versenyen 12-14 ezer kalóriát is elhasznál a távgyalogló (fotó: Löffler Péter)
Czukor Zoltán remek interjúalany. Nem kell sokáig győzködni, hogy kicsit meséljen még arról, mennyire tartják csodabogárnak, őrültnek. A laikus szemében irdatlan hosszú ez a táv (poénkodtunk is a kollégákkal, hogy minek ide autó, rengeteg benzint megspórolhatunk - csak egy nappal előbb el kell indulni Budapestre). Hihetetlennek tűnik, hogy valaki ezt megállás nélkül legyalogolja.
– Autóm nincs, nem is volt, nem is lesz – poénkodik Czukor, aki vagy gyalog megy oda, ahova kell, vagy viszik. – Nyilvánvaló, hogy mindenki a fejéhez kap, amikor meghallja a 235 kilométert, s azt kérdezi, mi az az indíttatás, ami miatt ezt végigcsinálom. A legnagyobb motiváció természetesen a nyerni akarás!
Az ebben a legkeményebb, hogy nagyon sokáig kell küzdeni a győzelemért - folytatja. Amikor egyébként kiskoromban még csak két-három kilométereket gyalogoltam, már az ötven kilométerről álmodoztam, amikor pedig már azt csináltam, a még hosszabb távok érdekeltek. Imádom az ilyen izzadságszagú sportokat, úgy látszik nekem ez a heppem. A Tour de France-ot is szeretem, mert szinte megdöglenek a pályán a versenyzők.
Czukor Zoltán ötvenévesen a londoni olimpián is szeretne majd indulni (Fotó: Löffler Péter)
Fúró is kell a versenyre, és egyre nagyobb cipők
Amikor az alábbi történetet meghallottuk, először azt hittük, poénkodik. De nem, a sztori igaz: a távgyalogláshoz 0,5-ös fúrószárra is szükség van!
– A versenyek, edzések miatt egészséges lábkörmöm nincs is, amikor kimegyek a strandra, a bordós, kékes színek miatt mindenki azt hiszi, hogy ráejtettem a lábamra egy vasrudat. A versenyen a segítőimnél mindig van egy 0,5-ös fúrószár, s amikor nagyon bedurran a körmöm, megállok és fúrok bele két lyukat, hogy a genny kijöjjön alóla – árulta el Czukor Zoltán.
Maradva a lábaknál: nem csak egy cipő dukál egy ilyen versenyen. Először arra gondoltunk, nyilván azért, mert kopik a talpa, de nem erről van szó.
– A roubaix-i versenyre három párat készítettem ki, az egyik 44-es, a másik 44 és feles, a harmadik 45-ös volt. Menet közben egyre jobban bedagad a láb, a végén már akkora mint egy csónak, ezért időnként nagyobb cipőre kell váltani.
Persze a vérhólyagok sem maradnak el, ilyenkor tele van vele az ember lába. Ki lehet állni az orvosokhoz, akik rendbeteszik, de én összeszorított fogakkal mentem tovább, durranjon el inkább, csak nehogy utolérjen az orosz!
Jöhet a negyedik olimpia is?
Miután a kitartása emberfeletti, nem csodálkoznánk rajta, ha sikerülne neki. Czukor Zoltán azt tervezi, hogy indul jövőre a londoni ötkarikás játékokon 50 km-es gyaloglásban. Ott volt Sydneyben, Athénban és Pekingben, 2012-ben ötvenévesen indulna a negyedik olimpiáján.
– Látok rá esélyt, hogy sikerüljön – bizakodott Czukor. – Jövő márciusban a dudincei magyar bajnokságon teljesíthetem a szintet: az A-szint 3 óra 59 perc, a B 4 óra 9 perc. Azért azt tudni kell, hogy ötvenévesen nem nagyon szoktak már ilyen sportágban olimpián indulni, a korosztályomban például a világcsúcs 4 óra 11 perc körül van. Tehát nagyon össze kell szednem magam.
Nos, aki képes 28 órát gyalogolni, amely során 12–14 ezer kalóriát használ el, biztosan össze tudja szedni magát. Legutóbb, Pekingben 46 évesen
a 46. helyen ért célba, előtte Athénban 24. lett, Sydneyben pedig kizárták.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. gyevocska 2011. október 3. 11:27
jelenleg asszonytornát tart Dombóváron, ahhoz nem kell érettségi
-
9. Pharao 2011. október 2. 17:35
Menyhertkazmer! Köszönöm a választ. :)
-
8. Menyhertkazmer 2011. október 2. 16:23
Pharao ! Ha már megszólítottál én úgy tartom , hogy illik válaszolni rá ! A kérdésed a következő volt: Voltál -e hosszútávú versenyen ? Válasz IGEN Svájcban hegyi versenyen 240 km volt a táv amit meg kellett tennünk ! Én ezt teljesítettem . Mind szakmailag mind fizikailag megtudom ítélni mert magas szinten értek hozzá !Én nem vitattam Zoltán érdemeit és nagyságát mint sportemberét de amit előző hozzászólásomban írtam az mind helytálló és igaz !
-
7. Carbon-P 2011. október 2. 10:37
Remélem, hogy a sok gyaloglás közben, azóta már az érettségit is letette.
Arra is kíváncsi lennék, hogy xxxx évesen hány valódi munakhelye volt, s milyen értéket termelt.
A 24. meg a 46. helyezés valahogy nem igazán tud lázba hozni.
Illik mindent időben abbahagyni, s tisztes polgári szakma és munka mellett amatőrként sportolni, nem pedig az adófizetőkön "élősködni", mert bárki is a támogató, azt valahol a munkásemberek termelik meg. -
6. W jani 2011. október 1. 14:03
gratulálok ügyi vagy csak igy tovább
-
5. Pharao 2011. szeptember 30. 19:55
Menyhertkazmer! Voltál már hosszútávú versenyen?
-
4. Menyhertkazmer 2011. szeptember 30. 17:20
Zoltánnak nem kellene átfúrni a körmét , ha nem hanyagolta volna el a körmeit !Az ami a körmeit megtámadta népies neve gombásodás ! Erre a betegségre is van megoldás : Loceryl -amorolfin - gombaellenes körmlakk oldat ! ! Ha meglátogatta volna a bőrgyógyász doktort nem kellet volna hülye legendákat regélni a köznek . Ez mind trehányság és nem kuriózum ! Tetszik érteni????
-
3. Sportoló007 2011. szeptember 30. 13:21
Zoli nagyon jó példaképe lehet a felnövő ifjúságnak : no drog, no pia, no cigi, no autó !
Csak a sport ! Gratulálok !!! -
2. v.b.1990 2011. szeptember 29. 22:25
Egy IGAZI SPORTEMBER!
-
1. akebono 2011. szeptember 29. 13:12
Le a kalappal. A jó értelemben vett fanatizmus iskolapéldája. Remélem, ott lesz Londonban 2012-ben!
De ha oda is gyalog megy, lassan indulhat is :D
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









