Iványi Dalma tízmilliót adna a pécsi női kosárcsapatnak
Mik ezek?
XJanuár végén látott napvilágot, hogy Csizi Péter, Pécs sportért felelős alpolgármestere és Németh Károly, a Pécs 2010-et működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft. felügyelőbizottságának vezetője tárgyaltak, és abban maradtak, hogy a kft. ügyvezetésénél kezdeményezik a fontos kérdésekben döntő taggyűlés sürgős összehívását. Mindezt a működési nehézségek enyhítésére, a régóta húzódó pénzügyi gondok megoldására határozták el.
A taggyűlés szerda este összeült, és csaknem kétórás tanácskozás után több kérdésben határozatot hozott. Az első és legfontosabb, hogy a pénzügyi helyzet javítására gazdasági intézkedésekre kerül sor. Így a tulajdonostársak (Iványi Dalma 50 százalék, önkormányzat 49,3 százalék, Pécsi Női Kosárlabda Utánpótlás Alapítvány 0,7 százalék) legkésőbb február 22-ig intézkednek a törvényes működéshez szükséges tőkepótlás formájáról, mértékéről és időzítéséről.
Vagyis a tulajdonrészük arányában kell nekik tőkét pótolni, ez pedig Iványi Dalma és az önkormányzat esetében több tízmillió forintos pénzhozzájárulást jelent. Erre törvény kötelezi őket. Nem február 22-ig kell, fizetni, csak addig dönteni róla. Már ez is haladás, mivel a tulajdonostársak eddig – a most már elengedhetetlenül szükséges – tőkepótlásról nem beszéltek, arról nem egyeztettek, most pedig megállapodtak benne, és rövid határidőt kötöttek ki. Ahogy a lapunkat tájékoztató Albert Tamás ügyvezető a taggyűlés után megjegyezte: elindult valami, ami jó irányba vezethet. Mert a pénzügyi helyzet nem lett jobb, csak már februárt írunk.
Iványi Dalma, a többségi tulajdonos mindenesetre az első lépést már megtette, képviselője útján bejelentette, hogy 10 millió forintot letétbe helyezett, ami tagi kölcsönként, szerződés alapján bekerül a kft. költségvetésébe. Ennyivel segíti a Pécs 2010 csapatát. Ezt a taggyűlés elfogadta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 83 hozzászólás érkezett-
83. mizolaca 2012. február 14. 14:50
bajszi figyu a kocka ser a csomiba arra vár hogy le görgessük.milyen volt a túra?remélem jól érezted magad.a firkász meg a csapat tagja ezért volt ott.de gondolta a kellemest a hasznossal
-
82. mizolaca 2012. február 14. 14:28
79 a Dobó István utcában guggoltam és vártam hogy legyen foci,a portán azt mondta a bácsi hogy senki nincs a csarnokban tehát le maradtam a közös kávézásról,sajna KEletikém te annyira meg leszel dugva hogy még a kedves Mama is áldott állapotba kerűl,
-
81. szhalo 2012. február 13. 19:12
Ti nagyon gyökerek. Ki beszélt a Kodály Központról? A gimnázium a Dobó István utcában van, és a sportcsarnok amiről beszéltek csak néhány éve épült. Nektek nincs jobb dolgotok, mint egész nap a hülye számítógép előtt ülni, és baromságokat írni?! Minket nem érdekel a "város dicsősége" focicsapat, szóval ti meg ne törődjetek a kosarasokkal. Ha van véleményed, hát tartsd meg magadnak, mert elhiheted, hogy senkit nem érdekel. Pláne ha sugárzik az értelem...
-
80. Bajusz az ász 2012. február 13. 11:39
79. nem tsak írni nem tudtok korrektül, de olvasni sem, mint látom, mert nem írtam sehol,hogy ott leszek. A hangversenyterem nem egy tornatsarnok ha jól tudom, ott nem hiszem,hogy focizni fognak a srácok:D
-
79. Az újságíró 2012. február 13. 08:43
Mizolaca, Baszogli, Bajusz hol a faszba voltatok vasárnap?
Ui: A Kodály Hangversenyterem kávézójában kitűnő latte macchiatot adnak, szívből ajánlom mindenkinek! -
78. Bajusz az ász 2012. február 13. 08:06
na lacus szóval nem sikerült megjelenni,valahogy éreztem:Dha elmegyünk inni egy sert akkor is hozol majd firkászt magaddal?vagy az nem lesz megörökítve?:D
-
77. alkoholista 2012. február 12. 21:38
Újságíró... Krisztusom...
A név nélküli írogatás nem a mi műfajunk. -
76. kelet pécsi 2012. február 12. 20:24
hallod asszony!Kodály csarnok.tudod mi az?egy nagy terem ahol lehet focizni!te az iskolánál voltál(bár sztem nem)a kurváddal eggyütt!vártalak ám nagyon!50 métert kellett volna legyalogolnod.jó hogy nem azt mondod hogy nem voltunk ott.pedig beletenném az izzadt pólómat a pofádba te madár.bár volt olyan tippünk hogy te a hangversenyterembe mentél.üdv!és én ezt be is fejeztem.remélem egyszer összefutunk!
-
75. mizolaca 2012. február 12. 18:14
babám valahogy nem vettem észre mert a Dobó i.utcában sem láttalak,a portánál tovább valahogy nem sikerűlt jutni ,pedig újságíró is jött hogy meg örökítse a nagy eseményt,nem baj majd talán máskor pedig a sajtó jeles képviselője is ott volt hogy meg örökítse a nagy eseményt,azt itt a bamán lehetett volna rajta név és arc nélkül vitatkozni
-
74. alkoholista 2012. február 12. 13:14
72
Szerintem itt max. Téged fikáztak.
Kit érdekelnek a tulajdonviszonyok meg hogy ki mennyit tol bele mibe meg melyik sportág mennyi támogatást kap stb.? Ez már annyira unalmas, nem is értem egyeseknek hogy van ideje ilyesmiken dohogni. Engem az ilyesmi teljesen hidegen hagy.
Hogy pécsi foci nincs ezt nem is teljesen értem, mindegy. Zsoldosok minden sportágban vannak, kosárlabdában és fociban is, én sem szeretem őket.
Őszintén mi értelme ennek a vergődésnek?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









