Elégedettek a „gyalogkakukkal”, egyiptomi játékosok jöttek a PMFC-hez
Mik ezek?
XEdző legyen a talpán, aki normális tréninget tud vezényelni manapság a PMFC-nél. Amikor legutóbb ott jártunk, a keretben akadt ghánai, nigériai, bosnyák, grúz, horvát, szerb és montenegrói futballista is, vagyis elég nagy a nyelvi káosz. Persze a többség beszél angolul, de ki kevésbé, ki jobban, így azért elég vontatottan lehet mindenkivel tökéletesen elvégeztetni a gyakorlatokat.
Csütörtök óta még színesebb a paletta, ugyanis három egyiptomi is csatlakozott a tavaszi szezonra készülő piros-feketékhez. Mohamed Youssef csatár, és a Smouha FC-től érkezett, Ramadan Mohamed és Amin Hassad egyaránt balhátvéd, előbbi a Pepsi FC-től, utóbbi a Police Clubtól jött Pécsre. Már be is kapcsolódtak a csapat munkájába, de ennyi idő alatt természetesen nem lehet egyikőjükről sem megmondani, hogy érdemes-e marasztalni, vagy vissza kell-e küldeni az „üdítős” csapathoz, vagy a „rendőrökhöz”.
Bár hárman érkeztek, a létszám mégis csökkent. Elment ugyanis a két bosnyák, Szadikovics és Rizvanovics, valamint a szlovák Urbanek és a szlovákiai magyar, Harsányi Zoltán is. Elképzelhető azonban, hogy utóbbi feltűnik még Pécsett.
– Tetszett a felépítése, a hozzáállása – mondta róla Mészáros Ferenc vezetőedző. – Magas, erős, gyors, jól fejel, erőszakos, nekünk pedig ilyen csatárunk nincs. Most sok volt neki az edzés, ezért hazament egy kicsit pihenni, de elképzelhető, hogy jövő héten visszahívjuk.
A szakmai stáb a balhátvéd Vladimir Markovics teljesítményével is elégedett volt. A bosnyák játékos jól játszott a Haladás elleni edzőmeccsen is, Mészáros Ferenctől érdeklődtek is a mérkőzést figyelő kollégái, hogy ki ez a kengyelfutó gyalogkakukk.
– Gyors, erőszakos, jól lő és remekül helyezkedik. Javasolni fogom a szerződtetését – árulta el Mészáros Ferenc.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. 15260829 2012. január 30. 18:31
Ennyi az utánpótlás nevelés hatékonysága.milliókat beleölünk,és ennyi jön ki belőle.egy-két kerettag sem kerül ki belőle.Ezért kellenek az egyiptomiak ,meg a bosnyákok.Ott nincs un. ,viszont van természetes kiválasztás.már Darwin is megmondta.
-
3. corsaman20 2012. január 27. 11:13
Most sok volt neki az edzés, ezért hazament egy kicsit pihenni...
Én még ilyet eddig nem hallottam!
Egyiptom... már lassan nevetségesek leszünk!Biztos volt valaki nyaralni Egyiptomban.
Az elmúlt jó pár évben nem volt egy jó külföldi igazolásunk. -
2. cudarlive 2012. január 27. 08:45
Tökéletesen egyetértek! Ez úgy van ha mindent csak importálunk egy idő után nem tud fejlődni, elsorvad a hazai.
-
1. Dacsovni 2012. január 26. 20:29
Nem értem, Mészi mint aki az utánpótlásért is felelős és Matyi úr is aki egy rakat pénzt fektet az utánpótlásba, tényleg ilyen gyengének látják a pmfc utánpótlását, hogy saját nevelésű fiatalok helyett egyiptomi, szerb meg mindenféle külföldire szorul a csapat?! Ha igen, akkor nagyon el kellene gondolkozni, hogy az utánpótlásba fektetett pénz feleslegesen megy el vagy tán az utánpótlásképzésben van a hiba, nem beszélve a fiatalokról akik ugye milyen perspektívát látnak ha nem rájuk számít a vezetés, hanem ilyen olyan sehol sem kellően gyökeret eresztő külföldiekben?!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









