A PVSK-nál is vannak csúszások a fizetésben
Mik ezek?
XAmikor a hétvégén kikapott a PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata a Szombathelytől (a vendégek két légiósuk nélkül pályára lépve 27 ponttal, 89-62-re győzték le a baranyaiakat) néhány szurkoló vetette fel, hogy anyagi gondok vannak, talán ez miatt nem játszott hatékonyan a csapat. Tény és való, hogy a kulcsemberek közül többen a vártnál gyengébben teljesítettek – hogy mást ne mondjunk, Andija Csirics mindössze nyolcat dobott, s bár a másik pontfelelős, Bam Doyne tizenötig jutott, tizenhét dobásából mindössze öt volt jó.
csapat ez ideáig a várakozásokat felülmúlóan teljesített
A pletyka azonban már csak olyan, hogy nem áll meg egyik pillanatról a másikra – mostanra több internetes fórumon írták, hogy a csapat a pénzproblémái is közre játszhatnak a csapat teljesítményében. A tartozások tényét Bán Gábor, a csapat ügyvezetője nem cáfolta, ám szerinte hiba lenne ezt egyértelműen összefüggésbe hozni a vereséggel. – Néhány hónapos elmaradásunk van a játékosok felé, ugyanakkor egyrészt ez nem unikum, hiszen néhány kivételtől eltekintve a magyar bajnokságban szereplő összes gárdáról elmondható ez, másrészt aki ismeri ezt a sportágat, az pontosan tudja: olyan nincs, hogy valaki direkt eladja a labdát, vagy mellédobja a hármast azért, mert nincs a számláján a fizetése. A fizetési csúszások okát firtató kérdésünkre az ügyvezető egy új szempontot is felvetett.
– Tudni kell, hogy a sportegyesületeket is érinti a gazdasági válság – árnyalta tovább a képet Bán Gábor. – Hogy mást ne mondjak, az euro-árfolyam ingadozása nagy hatással van a pénzügyi helyzetünkre is. Egyszerű példát mondok: amennyiben egy külföldi játékossal kötünk szerződést, amely szerint a fizetését euróban kapja, ha azonban négy hónap múlva egy euróért sokkal több forintot kell fizetnünk, az megdobja a költségvetési terveinket, de semmi ok a pánikra.
A csapat ez ideáig a várakozásokat felülmúlóan teljesített, hiszen a vereség ellenére is a hatodik helyen áll a tabellán – a szurkolók valószínűleg ezért is szeretnék, ha a jövőben se romlana el minden.
– Ahogy eddig is, úgy most is ki fogunk lábalni ebből a nehéz helyzetből, ezért keményen dolgozunk, hogy – ahogyan eddig is – mindenki megkapja a jól megérdemelt járandóságát. Nyilvánvaló, hogy ez a vereség nagyon rosszkor jött, hiszen – éppen egy támogatónknak köszönhetően – sokan voltak kinn a meccsen, sokan bíztatták a srácokat. Bízom azért abban, hogy a megfelelő emberek a megfelelő helyeken látják, hogy mennyit dolgozunk azért, hogy talpon maradjunk, s célunkat, a nyolcba jutást elérjük – s ebben valóban támogatni fognak minket.
Összejöhet a 14-12 is
A pécsiek ebben a szezonban még tizenkét meccset játszanak – megtippeltük, hogy ebből hány győzelem és hány vereség lesz.
| Forduló | Mérkőzés | Tippünk |
| 15. | Kecskemét – PVSK | győzelem |
| 16. | PVSK – Körmend | vereség |
| 17. | Jászberény – PVSK | győzelem |
| 18. | PVSK – Kaposvár | győzelem |
| 19. | Nyíregyháza – PVSK | győzelem |
| 20. | PVSK – Szolnok | vereség |
| 21. | PVSK – ZTE | győzelem |
| 22. | Paks – PVSK | vereség |
| 23. | PVSK – Albacomp | vereség |
| 24. | Debrecen – PVSK | győzelem |
| 25. | PVSK – Szeged | győzelem |
| 26. | Sopron – PVSK | vereség |
Összesen: 7 győzelem, 5 vereség.
Amennyiben a fenti eredmények születnek, akkor az alapszakasz második felét hét győzelemmel és hat vereséggel zárja a pécsi kosárcsapat. Ez pedig azt jelenti, hogy a végén 14-12-vel zár a PVSK-Pannonpower, s ez az eredmény minden valószínűség szerint elég lesz a rájátszás eléréséhez – sőt, az sem elképzelhető, hogy a végén a tabellán a hetedik helyet is eléri a gárda.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









