Százak mulatnak a hajnali záróráig az egyetemi fesztiválon
Mik ezek?
X„Az éjszaka már átbillent azon a megfoghatatlan forgásponton, ahol az éjjeli kettőből hajnali hat lesz” – áll Jay McInerney híres regényében. Az író megállapítása nem csak New Yorkban igaz, tanú rá e cikk szerzője. Habár a volt Pécsi Bőrgyárban holnap hajnalig tartó 2010-es Pécsi Egyetemi Napok (PEN) közönségének hajnali kettő után is mulató – masszív, ezer fő körüli – részének fél négykor mutatnak ajtót. Miután eddig kaptak a szervezők engedélyt a városházától a zárásra. Ekkorra a „csendes-diszkóban” (ahol fülhallgatón keresztül hallgatják a zenét a táncolók) is lekapcsolták a muzsikát. Sokak megrökönyödésére, merthogy mindenki a négyórai zárásról tudott.
Szabó Gábor, az egyetemi napok szervezője közölte, amikor a szóróanyagokat nyomtatták, bíztak abban, hogy megkapják a négyig szóló engedélyt a 2010-es EKF-címet elnyert városban – fél négy lett belőle. Az igazsághoz tartozik, hogy kettőig kaptak elsőre engedélyt, s ők külön kérelmeztek plusz két órát.
Az is igaz ugyanakkor, hogy – mivel a volt Pécsi Bőrgyár egy védett városi övezet közepén található – este tíz és hajnali kettő közt – azaz a legnevesebb fellépők koncertjei alatt – egyszer már vissza kell venniük a hangerőből.
A kettő és fél négy közti időszakban pedig már csak gépzene megy, akkor tovább halkul a fesztivál. A Dunántúli Napló korábban írt arról, hogy eddig nem sikerült Pécsett egy új zajrendeletet alkotni, bár jó ideje napirenden van az ügy, amely az EKF-évre megkönnyítené a szervezők dolgát. Megjegyzés: pénteken hajnali egy óra körül körbeautóztuk a várost, és a legproblémásabbnak nevezhető területeken is – a régi kertvárosban, a belvárosban, és a Kertvárosban – hallatszott ugyan a zene, illetve egyfajta monoton lüktetés, a tavalyihoz képest nagyban javult a helyzet.
Tapasztalataink szerint a fesztiválozók többsége visszatérő vendég, sokan 2006 óta, amikor az Egyetemi Hallgatói Önkormányzatnál (EHÖK) úgy gondolták, a Sziget fesztivál hangulatához hasonlót szeretnének Pécsett is, elsővonalas magyar zenekarokkal, s nevesebb külföldi fellépőkkel. A döntés bejött: a kilátogató diákok többsége kifejezetten várja a PEN-t, s az sem zavarja őket, hogy az EHÖK koncepciója avval is jár, hogy a keresett hazai előadók jó része minden évben fellép a PEN-en. Ami vasárnap hajnalban ér véget. Ajánlatunk szombatra: DJ Krush.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Szavazás eredmény
Önnek hogy tetszik a PEN idei programja?
- Az 2010-es PEN eddig a legjobb. 53.07%
- Átlagos, olyan mint máskor. 28.58%
- Az idei a mélypont, ennél csak jobb lehet jövőre. 18.37%
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









