Ördögkatlan: öt nap, öt díszvendéggel
Mik ezek?
XHa Ördögkatlan, akkor ízes magyaros falusi vendéglátás, jó villányi borokkal, minőségi programokkal. Idén a kultúrfuvallat három faluban – Nagyharsányban, Palkonyán és Kisharsányban – 13 helyszínt érint, nap mint nap harminc esemény miatt zsörtölődhetünk, hogy éppen mi nem fér bele közülük az időnkbe.
A negyedik Ördögkatlan valójában már 2-án elkezdődik, Kisharsányban Ferenczi György és a Romungro Gipsy Banda nyitja meg 20 órakor tábortűz mellett a Médiawave falut. Itt indul aztán útjára a Cafés & Citizenry nemzetközi összművészeti kezdeményezés is, melyben magyar, román és olasz művészek villantják fel a kávéházi zene roma alapjait.
Az Ördögkatlannak idén öt díszvendége van: Törőcsik Mari színművésznő, Berecz András ének- és mesemondó, Lovasi András rockzenész, Korniss Péter fotográfus és a Kárpátalja régió. Mindannyian szerepelnek valamiképp a fesztiválon.
A koncertek sorát a találkozón kihagyhatatlan Kiss Tibi és a Quimby indítja, majd a másik Ördögkatlan jelkép, Lovasi András, valamint a Kiscsillag zárja. Közben olyan honi hírességeket hallhatunk, mint a Budapest Bár, az Európa Kiadó, a Besh o droM, a Dresch Quartet, míg Berlinből jön a BudZillus, az USA-ból a The Durgas, Angliából a Tiger Lillies, a törököktől a Light in Babylon.
A színházi kínálat sem mindennapi: itt lesz a POSZT-díjas Nehéz Mucsi Zoltánnal, A szarvassá változott fiúban újra baranyai színpadon játszik Törőcsik Mari és Trill Zsolt, s jön a beregszásziak Három nővére.
Az Ördögkatlan programját itt találja
Buszközlekedés
A helyszínekhez két busz megy Pécsről, melyek indítását a vasútállomásnál a 16.40-kor és a 20.40-kor Budapestről érkező Intercitykhez igazítják. Vissza három busz jön 1.30 órakor Nagyharsányból (a nagykoncert után). A buszok karszalaggal ingyen vehetők igénybe. Emellett 9.00 és 22.00 óra között Palkonyából Kisharsány felé egész óránként járnak katlanbuszok 9.00 és 22.00 óra között.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. rio ebro 2011. augusztus 4. 09:14
Tegnap este szuper jó Quimby koncert volt.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









