Lovasi András birtokán jártunk - képgaléria
Mik ezek?
XA Kossuth-díjas pécsi zenész közvetlen egyéniség, a szó szoros értelmében jó haver, bármikor bármiről megkérdezheti bárki, nyíltan, kendőzetlenül válaszol. Csak a környezete alakult át. Már nem a Pósa Lajos úti szülői házból indul a koncertekre, hanem egy Mecsek-oldali közel egyhektáros birtokról. Az új lemezét a saját stúdiójában készíti, s a zenekar sem az Olimpia Áruház alagsorában próbál, hanem egy akusztikailag tökéletes szobában.
A stúdió kicsi és barátságos, mindenütt ferde falakkal. Az új Kiscsillag-lemez már teljes egészében itt készül
– A Kispál és a Borz pont egy éve búcsúzott el a közönségtől. Nem lesz nosztalgiakoncert?
– Meredélyen lakom, nem tudok itt bringázni, így hát Rátgéber Laci barátom meglepett egy szobakerékpárral. Ezt tekerem, de nagyon unalmas tevékenység, így szórakozásképpen végighallgattam közben az összes lemezünket. A Bálnák ki a partra albumunkat kicsit demónak érzem, sok ötlettel, de műszakilag gyengén megvalósítva. A legjobb lemezünk talán a Holdfény expressz volt, s bár a Velőrózsákat sose szerettem, technikailag a leggondosabb munka. Szóval tanulságos volt az újrahallgatásuk, ám az eszembe sem jutott, hogy össze kellene hozni a csapatot.
– Mi van most a többiekkel?
– Ábel, a dobos jött tovább a Kiscsillagba, „Dió” nekünk hangmérnökösködik, Kispi pedig most járatja be a Velőrózsák formációját.
– Milyen a zenésztárs szemével Kispál András új bandája?
– Ha a Kiscsillag első hónapjaira gondolok, akkor egyáltalán nem állnak rosszul. A Fishing On Orfűn hallottam őket, s bár a stílus, a zenekar még nem igazán kiforrott, Kispi kifejezetten klassz dolgokat csinál benne. Mi a Kiscsillaggal a rock felé mozdultunk el, a Velőrózsák pedig a pop felé. Úgy látom, van még mit küzdeniük, mert egyelőre nem elég karcos a hangzásuk.
– És mi van a saját hangoddal?
– Többek között A bogyósgyümölcskertész fiát visszük színre Háy Jánossal ősz elején a kaposvári színházban. Egészen a múlt heti Ördögkatlan Fesztiválig azt hittem, hogy nagyon le vagyok maradva, hiszen az írói instrukciók szerint harminc dalt kellett megalkotnom, ám én még csak tíznél tartok. Ott azonban János megnyugtatott: „Hát az elég! Nem kell mindenhová zene!”
– Úgy tudom, nagy kedvenced ez a Háy-kötet.
– Igen, mert a generációm kérdéseit fogalmazza meg egyéni hangon. Másrészt a történet is közel áll hozzám: a vidéki fiú a gitározás erejével meghódítja a nagyvárost.
– Az Ördögkatlanon ezen a beszélgetésen túl négyféle műsorban is szerepeltél.
– Ilyen valóban nem volt még a pályafutásom során. Minden működő projektem előkerült: koncerteztem a Budapest Bárral és a Kiscsillaggal, a Sator Quartettel és a megzenésített Lackfi-versek is elhangzottak. Emellett a Balatonparton és Székesfehérváron is volt a hét során három koncertünk, vagyis nem panaszkodhatom a magányra.
A kert büszkesége egy hatalmas almafa, melynek minden egyes ágát több kilónyi gyümölcs húzza a földig
– Hogy halad az új Kiscsillag-lemez?
– Ragyogóan állna, ha nem döntöttünk volna úgy ismét, hogy átírjuk a számokat. Ugyanis sokkal tudatosabban hangszereljük a dalokat, mint a Kispálban, mert a Kiscsillag igazi programzenekar. Talán azért, mert mindegyikünknek volt már saját bandája, így itt kevésbé szeretnénk egyedül meghatározni a megszólalásunkat. Lesz olyan nóta, amelynek már a nyolcadik verziójánál tartunk. Bízom benne, hogy ez a végső, hiszen már Ózdi Rezső is rábólintott, hogy jó. Ő közülünk a legkritikusabb. Mi vagyunk a lelkesek, ő meg a zenekar lelkiismerete. Megjegyzem, a koncertjáték mindig visszaigazolja a döntéseinket. Az ilyen félkész változatnál élőben nem érezni a színpadon, hogy jó eljátszani.
– Mikor lesz így új CD?
– Addig még jön néhány koncert, köztük egy londoni, ahová mindenki viszi a családját is. Úgy számolom, úgy október-novemberre leszünk meg.
– Mi a helyzet a Bandi a hegyről szólólemezed folytatásával?
– Nem szeretnék a Kiscsillaggal átfedésbe kerülni. Alakulgat, de a munka java 2012-re marad. A következő esztendőben viszont a Kiscsillag-koncertek mellett csak nyolc-tíz fellépést vállalok egy válogatott akusztikus formációval. Utóbbit a jövő őszre tervezett önálló album tesztelésére szervezem. Ebben a műsorban a Bandi a hegyről néhány száma kerül elő, egy-két új dal, meg pár átdolgozott Kispál és a Borz-nóta. Bár megjegyzem, az Ördögkatlanon előadtam három régi szerzeményt egymagamban, és nagyon szórakoztató volt. Lehet, hogy csinálok még ilyen beszélgetős, zenélős szobakoncertet is.
Lovasi Andrásnak ha nem is hét, de három szilvafája van már, így volt mihez igazítani a Kusturica-dalt
– Stúdiót építettél a gyümölcsösben. Hogy viselik egymást?
– Az almafa például most éli fénykorát, roskadoznak a megénekelt szilvafácskák, időnként jól jön az erdő csendje és nyugalma is. Igyekszem megőrizni ezt a békét, a stúdió egyelőre csak takaréklángon működik, eddig összesen úgy féltucatnyi lemez készült itt. Bár a napokban rátaláltam egy elkötelezett hangtechnikusra, így hamarosan beindul a felvételi nagyüzem.
Csendélet halakkal, teknőssel, kutyával, cirmos cicával és sok gyümölccsel
Sokáig kell autózni, hogy Pécs belvárosából elérjük Lovasi András Mecsek-oldali otthonát.
A házban eredeti kép fogad: az asztalon egy palack Agárdi Cabernet Franc, Tar Sándor: Te következel című novelláskötete, szerszámos láda és egy kosár paradicsom. Mindenütt fiatalos a rendetlenség, az üvegajtón át pedig ugyancsak Paradicsomot látni: egy pazar kert tekint viszsza ránk. Egy cirmos cica és egy bölcsen hallgató kutya társaságában járjuk végig a birtokot, és Lovasi András elkalauzol legfrissebb népszerű szerzeménye ihletadójához, a Budapest Bár Kusturica-dalátiratának szilvafácskájához is. A mesébe illő kert közepén egy almától roskadozó fa épp hogy meg nem szólal, de mint kiderül, körtéből, barackból is gazdag és kívánatos a termés. – Tavasztól őszig nincs olyan hét, hogy valamilyen friss gyümölcs ne virítana valamelyik szegletben – büszkélkedik a házigazda. Aztán egy kis tavacskához érkezünk. Nem a kor divatja szerint formálták, nincs csepp-, vagy vesealakja, természetes úton alakította ki egy hegyi patak a partvonalát. Csupán úgy ötven négyzetméter a felülete, benőtte a nád, de jókora pontyok úszkálnak benne – Rátgéber László telepítette egy éve a halakat, s egytől egyig megvan még mind, pecások nem háborgatják a nyugalmukat. Itt úszkál Lovasi kedvenc teknőse is, de ő csak nyaralni jött, télre beköltözik meleg akváriumába. Az új építésű házikó oldalából pince búbja kandikál ki. Ebben a pincében azonban nem nemes bort érlelnek, a földdel burkolt helyiség stúdió, tökéletes hangszigeteléssel. Tervszerűen kialakított két szobával, ahol nincs sehol egyenes fal, még a keverőpultot elválasztó üveglap is ferdén áll, hogy a hang mindenfelé vándorolhasson. Ki gondolná, hogy éppen az a jó hangtechnikailag, ha semmi nem szabályos, nem derékszögű, de az is meglepő, hogy alig nagyobb a hely, mint egy panellakás nagyszobája.
Ugyanakkor a telek felső végében, a kis erdő tövében már egy új épület falai emelkednek.
– Családi házat húzunk fel nem egészen 100 négyzetméteres alapterülettel – mondja Lovasi András. Egy olyan otthont, mely független a hangstúdiótól. Mert ha a hang nem is, de a ki-be járkálás, pakolás zavaró a mindennapok során.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. ÖRDÖG!!!!! 2011. augusztus 10. 17:55
Mikor tűnik el a közéletből végre ez az álművészieskedő pénzsóvár nyálas köcsög? Az átlag pécsi ember leszarja őt, az EKF pénzelte, a Bama meg nyalja a seggét, minden kurva nap vagy ő, vagy a geci Begzoli van címlapon. Lejárt az ideje végre, felejtsük már el!
-
9. kbekhzi 2011. augusztus 10. 14:51
reberew!
Dévényi házaival letette névjegyét Pécsett és neve fönnmarad, míg a többi mai építészre a kutya sem fog emlékezni. Vitathatóak a házai persze, de ezzel minden tehetség így van.
Lovasi nem az én korosztályom, de a mai könnyű-zenészek között biztos, h. az egyik legjobb. (az almafáját irigyellem). -
8. reberew 2011. augusztus 10. 11:34
mohabacsi!
a dévényi sándor is kossuth díjas,nézd csak meg a jókai terét,télen az alagútját,meg a társasházi förmedvényeit!!! annak idején sztahanovista komcsiknak osztogatták ezt a díjat,mégsem lettek okosabbak tőle,továbbá én a saját véleményemet írtam le,amihez talán van jogom.... -
7. Billy Hill 2011. augusztus 9. 22:09
Ket keretlen megjegyzes. 1.) Az internet altal nyujtott nagyszeru lehetoseg, hogy arra kattintunk, ami erdekel bennunket. Ami nem erdekel, azt vagy nem olvassuk, vagy ha olvastuk, es nem tetszett, akkor elnavigalunk. Senki nem kivancsi arra, hogy nekunk tetszett-e. Mindenki eldonti maganak a kerdest. 2.) Nem art szerintem szetvalasztani a szoveg es a zene minoseget a szoban forgo zenekaroknal. A szoveg lehet, hogy muveszi, koltoi, frappans, udito stb., de hogy a zenei resz nincs a topon, az is egy vedheto allaspont. Szoval eljen a kolteszet, de ha tartalmas rock zenerol beszelunk, akkor csak ajanlani tudom a kovetkezo csapatokat: Genesis, Toto, Ten, Kino, Steve Lukather, Rush, Queen stb. (Kemenyebb teren pedig lasd Dream Theater, Symphony X, Fates Warning, Avantasia, Queensryche stb.) Anyway, keep on rockin'!
-
6. Manóka 88 2011. augusztus 9. 19:00
Nem az a baj, hogy neki van, hanem hogy nekünk nincs! De ez már a mi bajunk...
-
5. aladi1 2011. augusztus 9. 15:49
Lovasi nagyon sokat jelent Pécsnek. Szerintem Bródy óta a legjobb magyar szövegíró... még költőnek is nevezhetném. Mellesleg, a zenéje sem rossz, mivel nálam az autóban állandóan Kiscsillag megy (vagy Ac/DC...vagy Mike Oldfield...), a 14 éves fiam (aki Németo.ban született és nőtt fel) kedvence, valamint sok német barátom (akik a legjobbat, a szöveget, nem is értik) is megszerette... Nekem szimpatikus és tehetséges fickó, aki a földön jár, sikerei ellenére.
-
4. mohabacsi 2011. augusztus 9. 15:23
reberewnek:
A te általad csak megélhetési zenészként emlegetett ember, Kossuth-díjas pécsi zenész. Ezt a díjat, nem véletlenül kapta meg. Tájékozódjál, hogy kiket tüntettek ki az elmúlt negyed században evvel a díjjal. Sokunkat érdekel Lovasi András, köszönjük hogy olvashatunk róla.
Te meg csak irigykedj tovább, és gondolom te szívesebben olvasnál olyan cikkekről, ami zsiványságokról, lopásokról, csalásokról szól. Mert te sem vagy különb náluk.
Szép napot. -
3. passzív 2011. augusztus 9. 13:44
Magyarország egyik legnépszerűbb zenésze és a Dél-Dunántúlon él. Szerintem nagyon jó a cikk, engem érdekelt.
-
2. nizokk 2011. augusztus 9. 13:40
Mondjuk engem. Ha nem tetszik, nem kell hozzászólni,elolvasni. Hatalmas trükk, ugye?
Jöhet a szobakoncert!!!! -
1. reberew 2011. augusztus 9. 11:10
ez egy igazi,érdekfeszítő cikk...
ki a fa@t érdekell ennek a megélhetési zenésznek a lakása,studiója? a jövő héten tegyék fel az orvosi laborleleteit is......
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









