BAMA

Ma a Három nővért nézhetnénk meg, de úgyis esélytelen a bejutás, ahogy a fesztivált záró, ikonikus Multságra is – ezzel pattan ki a (lusta) újságíró szeme nyolc felé, amikor már legalább fél órája a sorban kéne állnia. Inkább egy bőséges reggeli, majd érzelmes búcsú a hoteltől.

Kezdésnek ismét Palkonya, de semmi extra program: séta a tóparton, összefutás pesti ismerősökkel, akik azért belengetnek két jegyet, de ezek ütnék a Tiger Lilliest - amiről nemsoká elmondjuk, miért nem lehetett kihagyni. Cserébe felhívjuk a városi népek figyelmét a pinceajtóban fészkelő fecskékre, nem kell ide NatGeo…

Bepótoljuk a für Piano című kiállítást, a szervező erő még zongorázik is nekünk, miközben képzőművészetről társalgunk. Bölcsésztempó, tökéletes a nap.

----------------------------------------------------------------------------
Képek és cikkek: Ördögkatlan - dosszié!
----------------------------------------------------------------------------

Még időben érünk Kisharsányba, hogy felfedezzük a Kovács Udvarházat és a régi udvaron álló színpadot, ahol már tart az Így él(t)ünk mi – zenés orfeum. Aki szereti a Budapest Bárt, ezt is imádná, jó kis tömeg szórakozik a cirka százéves dalok és viccek tényleg üdítően összerakott és profin előadott műsorán. Az egyik szereplő még aha-élményt is okoz: jó negyed órába telik, míg beugrik, hogy kisfiát pilótakeksz-evésre tanító reklámapuka (Magyar Bálint, aki most sokkal jobb, mint a reklámban) énekel és táncol előttünk, kiválóan.

----------------------------------------------------------------------------
További képeinket a hangulatokról és közönségekről itt láthatja!
----------------------------------------------------------------------------

Itt ér bennünket öt után kevéssel a Cseh Tamásért szóló harang, ami a nagy katlanforgatagban egy kis elgondolkozásra is esélyt ad. Szép, ahogy a főutcai gólyafészek családfője hangos kelepeléssel kíséri a harangszót.

Újabb helyszín, ahová furcsa mód az utolsó nap jutunk el először: a Narancsliget Nagyharsányban. Az udvaron sűrűsödik a tömeg, hiszen a Lovasi és a Véletlen jön, akik Lackfi János verseit zenésítik meg, jól. Maga a költő is színpadra lép, miután Lovasi erőltetés nélküli poénokkal oldja az amúgy se túl feszes hangulatot. Például elszúrja a számsorrend felkonferálását, mert a dioptriás napszemüveget illedelmesen feltolja a homlokára, így olvasni nem tud. De amúgy meg olyan lenne, mint Bono, vagy Charlie – érvel, majd némi győzködésre bevallja, hogy inkább lesz Bono, mint vaksi.

Lackfi ehhez képest felépített költői műsorral, de nem kevésbé jó poénokkal műveli a népet, persze rögtönöz is és helyi vonatkozást is beépít – imádjuk.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ezután már tényleg nincs hova menni, a kiállítások zárnak, a Szoborparkban is jó helyeket akarunk elcsípni még a tömeg előtt, hiszen a Tiger Lillies játszik, akiket a Poszt-os Jó gyerekek képeskönyvében a zene szerzőjeként, a tavalyi Freakshow-ban pedig teljes rettentő valójukban is megcsodálhattunk.

A tömeg azonban elmarad, mi meg nem értjük. Hiszen Bérczes is úgy konferálja fel őket, hogy „az évek óta elhozni tervezett nagy szám”, és mi egyetértünk. Jó két-háromszáz ember részesül ezúttal a szerencsében, hogy a leginkább meghatározhatatlan műfajú zenét élőben élvezze. Van itt operát idéző énekhang, kikötői kocsmai sztorik és cirkuszi szörnyszülöttek, sovány nagybőgő és vonóval megszólaltatott fűrész. Meg csecsemő-bábuval vert cinek (a „amikor rossz kedvű vagyok, a legjobb lerúgni egy kisbabát, vagy egy nagymamát a lépcsőn…” lényegű szám igényli ezt) és általános öröm, megdöbbenés, üdvrivalgás és borzongás – a közönség soraiból persze.

Hazafelé vesszük az irányt, ennél jobb nem lehet, már az utolsó pillanatban kiderülő Rátgéber-beugrás a Kiscsillag záróbulijára sem hat meg, Pécs visszavár.

Álmosan húz északnak a kocsi, mögöttünk még pörög az Ördögkatlan, nem éri be a nyugati országszélről érkező vihar, a rossz hírek sms-ben túl korán borították be a kedvünket, az idő ideális maradt. A fesztiválnak csak számunkra vége, mi már azt tervezzük, hogyan lehetne ugyanígy folytatni: kiállításról koncertre, színházból fröccsözős beszélgetésre váltani állandó jelleggel, mert utólag még inkább elhisszük Kiss Tibinek, amit az interjúban mondott. Jó lenne így élni, ahogy most három napig sikerült. Sebaj, jövőre biztos újra összejön.