Az EKF-év után nem jött a depresszió
Mik ezek?
X– Milyen volt 2010 után 2011? Nem hiányzott a pörgés?
– Semennyire sem. De az már rég tudnivaló, hogy a nagy nyüzsgés utáni utóévben jön a csönd, sőt, sokszor komoly kulturális depresszió. Ezt viszont szerencsére nem így éltem meg. Nem kincstári szöveg, hogy kevés olyan kultúrfőváros van, ahol ennyire komolyan veszik a fenntarthatóságot.
„Az új intézmények gyökeresen megváltoztatták a kulturális terepet”
– A volt művészeti igazgatónak mi maradt az EKF-ből?
– Mivel továbbra is benne vagyok a folyamatokban, azt érzékelem, hogy Pécs nimbusza megnőtt. Hívnak bennünket, most is készülünk az idei szlovén EKF-be, Mariborba. Lesz egy Zsolnay-kiállítás és egy Jelenkor-est is.
– És ki tudunk törni a kultúrával? Ez hihető?
– Persze. De nem úgy működik, hogy ennyit belerakunk és amannyit kiveszünk. Pont itt jön be a hírnév, az elismertség. Hosszú távon biztos megéri, mert még a befektetőket is jobban vonz egy kulturálisan is magasan jegyzett város.
– Ha ma kultúrát említünk, a következő mondat: jaj, válság van... Mit mond a menedzser?
– Azt mondja, hogy a válságból nincs mód kiemelkedni kultúra nélkül. A pénznélküliség tény, de engem igazából nem csak lelomboz, hanem bizonyos értelemben kihívásnak érzem. Közös gondolkodásra, izzadásra serkent, hogy miképp lehet tető alá hozni értékes programokat.
– Szóval, lesz 2012-ből kultúrév Pécsett?
– Az anyagi lehetőségeket még nem látom át. De az biztos, hogy az elkészült új intézmények gyökeresen megváltoztatták a kulturális terepet. És a Zsolnay Negyed annyira különleges, hogy még nem is tudjuk felmérni, mit kap általa a város.
– Mindent összevetve, nem vágyik vissza egy csöndes kiadói szobába, mint régen?
– De, néha visszavágyom. Ám valószínűleg tíz perc után megbolondulnék...!
Teológiát végzett
Szalay Tamás 1969-ben született Pécsett. Itt végezte iskoláit, irodalmat tanult, kijárta a katolikus teológiát is. Némettudását Heidelbergben tökéletesítette. Dolgozott az Alexandra Kiadónál szerkesztőként. Az EKF-program előkészítésében 2004 óta vett részt, majd az utolsó éveket művészeti igazgatóként vitte végig. Jelenleg a Zsolnay Örökségkezelő nemzetközi igazgatója.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. kémcsőkarcsi 2012. január 10. 20:59
Bazmeg és még teológiát is végzett...
...volt mit tanulnia;hogyan ámítsunk. -
5. muir2010 2012. január 5. 09:14
Vajon mit tudhat ez a nyálgép, hogy ő élte túl egyedül a pályázatíró csapatból a 2004 óta tartó időszakot? Bő nyállal.
-
4. Vágási_Rambó 2012. január 4. 19:41
te bájvigyor, te műmájer...
Meséld már el nekünk adófizetőknek mennyit kerestél az elmúlt egy év alatt??? -
3. bóvli Orbán huss 2012. január 4. 14:40
Magyarok, 320 ft az euró !!!
Mit mond erre jól fizetett Szargyártó Péter diktátori szófosó és a jóból szánalmas lett jól fizetett Giró Szász hantázó helyett a
buta, rusnya, mindenhez de semmihez értő, szánalmas, ratyi "szőke nő", vészszóvivő S. Gabriella?
Emberek, azonnal lépni kell még lehet, mert tragédia fenyeget az orbáni ámokfutás miatt.
Bóvli Orbán takarodj, tényleg szépen kérlek! -
2. béla111 2012. január 4. 07:47
Hát igen. Azt mégsem írhatták ide, hogy előre tudtuk, a kultúra minden esetben inkább viszi a pénzt, mint hozza. Nálunk sokkal gazdagabb városok engedhetik csak meg az EKF-es rongyrázást. Kitörési pont pedig még sehol sem volt a kultúra. De megcsináltuk mert így mi és a retyerutyánk zsíros megbízásokat kapott, jólfizető, kultúrához kapcsolódó közpénzből finanszírozott állásokhoz jutott. Az adófizetők meg levannak sz.-va.
-
1. balgatag 2012. január 4. 06:19
Ezt az önfényező ócska dumát...Hogy nem sül le a bőr a képéről!Inkább hallgatna!Ők meggazdagodtak ezen a bulin.És továbbra is jól élnek belőle.Míg a várost lelökték a szakadék széléről.Köztörvényes bűnözők!Simlisek,csalók sikkasztók,mutyizók, hűtlen kezelők!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









