Ahol jó kezekben vannak a Csontváry-képek
Mik ezek?
XFestésszag és tisztaság mindenütt, no meg a hatalmas festmények, új elrendezésben. Sárkány József művészettörténész akkor látta először a képeket, amikor 1974-ben ide jött főiskolára. Nem emlékszik, hogy elsőre milyen benyomást tett rá az anyag, ám azóta a fél életét Csontváryval töltötte.
– A gyönyörködés mellé természetesen betársult a feladat is. Nevezetesen, hogy helyzetbe hozzuk a festményeket, ami azt jelenti, hogy igyekszem minél jobban megismertetni őket a széles közönséggel. Máig kérdés, hogy Csontváry miképp ízesül a magyar és az egyetemes művészettörténetbe, és persze az is, hogy mit lehet tenni méltóbb nemzetközi elismertetéséhez.
Sárkány József azt magyarázza, hogy egy külföldi életmű-tárlat szinte lehetetlen, mivel a hatalmas méretű Baalbek és a Mária kútja nem szállíthatóak, ő legalábbis nem vállalná a kockázatot. Ugyanakkor épp a közelmúltbéli szegedi kiállítás bizonyítja, mekkora érdeklődés van a festő iránt: két hónap alatt 23 ezren látták a Csontváry-képeket a Tisza partján.
– Ez a siker felerősítette a fővárosi lobbit is, hiszen sokan vannak, akik úgy gondolják, ennek a kiállításnak Budapesten lenne a helye... Ezért kell nekünk mindent megtenni, hogy méltó körülményeket biztosítsunk a képeknek.
És vajon a szakembernek van-e egyetlen kedvence?
– Talán Az Olajfák hegye Jeruzsálemben: lírai, bensőséges, festőileg gazdag és részletes, ugyanakkor mégis pompás egész.
A 20. század izgatja
Sárkány József 1955-ben született Nagykanizsán.
A Tanárképző Főiskola rajz szakán 1978-ban végzett, majd a zalaegerszegi Göcsej Múzeumban dolgozott. Onnan hívták Pécsre 1984-ben a múzeumba művészettörténésznek, itt 1996-tól vezeti a Képzőművészeti Osztályt. Csontváry mellett a legtöbbet tán Victor Vasarelyvel foglalkozott, de az egész 20. századi festészet érdekli.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









