Újra növekszik az 56-os főút forgalma
Mik ezek?
X– A település érdekében kezdeményeztük a tiltást – mondta Csoboth Tamás, Somberek polgármestere –, hiszen a lakók mindennapjait, nyugalmát zavarta a forgalom, és az út sem bírta volna a folyamatos terhelést.
Hozzátette ugyanakkor azt is, az igazi megoldás az lenne, ha megépülne a Sombereket elkerülő út.
A súlykorlátozás miatt viszont a forgalom egy része – mivel a jelek szerint a sofőrök közül vannak, akik még a néhány kilométeres kerülőt sem vállalják – átterelődött az udvari határátkelőhelytől Mohácson és Dunaszekcsőn is átvezető 56-os főútra, vagyis oda, ahol korábban szintén a nagy forgalom miatt tiltakoztak az ott lakók.
A Magyar Közút Kht. vezérigazgatóságán érdeklődésünkre úgy foglaltak állást, a tilalmat előjelző táblákat helyeztek el a környék úthálózatán, illetve olyan útbaigazító táblákat is, amely a bólyi autópálya-csomóponton keresztül jelzi a budapesti és sombereki útirányt.
Akár az utat is lezárták volna az egyik faluban
Az 56-os főúton a gyakorlati tapasztalatok szerint a korlátozás elrendelése óta érzékelhetően nőtt a teherautó-forgalom, de még nem közelít az autópálya átadása előtti mértékhez. Amint az ismert, 2009-et megelőzően például Bárban azt fontolgatták, részlegesen lezárják az utat, így tiltakozva az elviselhetetlen állapotok miatt.
A közútkezelő adatai szerint egyébként az 56-os főúton Dunaszekcső és Bár között 2009 elején naponta 6162 jármű haladt át, ami az autópálya átadása után 3703-ra esett viszsza. Ezen belül a nehéz teherautók száma pedig 698-ról 412 csökkent. A korlátozás bevezetése óta még nem végeztek újabb forgalomszámlálást.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. háegyenegyalmát 2012. január 26. 19:15
'úgy foglaltak állást, a tilalmat előjelző táblákat helyeztek el a környék úthálózatán' - tovább már nem is olvasom
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









