Retro: Válságmegye, bányabezárás, mohácsi csoda
Mik ezek?
X1991-ben Kurucsai Csaba (SZDSZ) politikus, Baranya megye közgyűlésének akkori alelnöke a következőket mondta:
- Nagyon speciálisan határozható meg a mi helyzetünk. Mi egy válságmegye vagyunk, méghozzá mostanában lettünk azzá az elmúlt három-négy évben. A tünetek még hat éve megjelentek, de Baranya megye ipari struktúrája specifikusan a kitermelő ágazatra orientált volt. Tehát itt a bánya volt meghatározó az ipari struktúrában, mind a szénbánya, mind az uránbánya. A fokozódó gazdasági nehézségek következtében pont ez a térség vesztette el szerepét, minden problémánk innen ered.
Régebbi eredetű gondjaink is vannak. Az 1950-es évek legelején a Jugoszláviával fennálló közel sem felhőtlen viszony azt eredményezte, hogy a jugoszláv határ menti ormánsági terület minden fejlesztésből kimaradt, s ennek átkos jegyeit mai napig is őrizzük. Infrastrukturálisan ez a térség rendkívül lemaradott. Ehhez most természetesen hozzá jön a bányavidék, tehát Komló, és Mázaszászvár problematikája - így megalapozott a válságmegye mindenképpen.
Természetesen azt is el kell mondani, és ezzel mindenképpen tartozunk az igazságnak, hogy vannak a megyének olyan térségei is, amely országos szempontból is példamutató mindenképpen, gondoljunk itt a Mohács és térségére, mezőgazdasági terméseredményeire. Ezek a szövetkezetek, gazdaságok amerikai szintű termésátlagokat produkáltak - de nem ez a jellemző sajnos, hanem az a két másik térség, amelyekről az előbbiekben beszéltem.
Krippl Zoltán, pécsi polgármester nyilatkozta a városról és jövőjéről:
- Bányászvárossá akarták tenni azt a várost, amelyik tradicionálisan kulturális, oktatási, idegenforgalmi centrum. Én úgy gondolom, hogy a bányászváros jellegnek helye van, de előre kell helyeződnie egy kulturális, oktatási, regionális ellátási központi szerepnek, ami mellett a gazdasági okok miatt arányaiban visszaszoruló súlyú bányászat is megmaradhat -, de ezt a súlypontot fel kell váltani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Szekóritáté 2011. október 29. 07:45
íme a "mohácsi csoda", ebből is kimosta az ügyészség:
http://www.mohacsivalosag.hu/content/Akkor-megint-elvitetlek-rend%C5%91r%C3%B6kkel-Vide%C3%B3val
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









