Mindenkinek jár egy lokátor!
Mik ezek?
XTisztelt Olvasó!
Megvallom, komoly fejtörést okozott számomra Pécs város lakosságának, civil és pártszervezeteinek összefogása, a Tubesre telepítendő NATO-radarállomással kapcsolatos kéréseik sokasága. Belátom, korábbi elképzelésem, amely a torony művészeti alkotássá való nemesítésére irányult (Vasarely-zebrák), szegényes fantáziára vall. Ezért úgy döntöttem, hogy a minisztérium, külsős szakemberek, dizájnerek bevonásával mindazon kéréseket megpróbálja teljesíteni, amelyek az elmúlt évben hozzám beérkeztek. Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője azon óhajának azonban, hogy „sugározzék minden virág”, egyelőre nem tudunk eleget tenni, de dolgozunk rajta szorgalmasan.
Szekeres Imre
honvédelmi miniszter
Számos pécsi polgár jelezte a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy lokátoros mecseki panorámát szeretne, ugyanis iszonyúan unják már a hagyományos látványt, ami eléjük tárul
Felemelő látványt nyújtanak a régi randa tornyok helyére épülő újak
A Dóm átalakításához az Örökségvédelmi Hivatal és a püspökség hozzájárulására volt szükség. A hivatal, tekintettel arra, hogy az épületnek csak az altemploma eredeti, megadta az engedélyt, hiszen belátta, hogy a fejlődésnek nem lehet gátat szabni. Mayer Mihály megyés püspöknek pedig szakembereink bebizonyították, hogy két lokátortorony együttállása képes az égi jelek hatékony vételére, a másik kettő pedig víztoronyként szolgál, illetve a misebor tárolására. Az is hatásos érv volt a tornyok lecserélésére, hogy a korábbi négyet a megye legrosszabb állapotában lévő katolikus templomai kaphatják meg. A Dóm új tornyainak felszentelésére terveink szerint 2009 decemberében kerülhet sor. A 2008-as EKF felvezető évben azonban a minisztérium egymillió radartornyot formázó templomi gyertyát bocsát forgalomba.
Amint működni kezd az új minaret, az összes belvárosi galamb földre zuhan
A pécsi főtér ékessége a belvárosi plébániatemplom, amelyet a középkori Szent Bertalan-templomból alakítottak át dzsámivá. Egy ideig minaret is állt mellette, de lebontották, amely most égető hiányként jelentkezik. A lakosság igényli a minaretet, miként azt is, hogy a belváros hatékony légvédelme esztétikus formában megoldást nyerjen. Az új radarminaretet Bachman Zoltán Kossuth-díjas építész álmodta meg, miután számára a minisztérium közbeszerzési eljárást írt ki. A gömb és az alatta elhelyezkedő kör alaprajzú étterem és kilátó liftező rendszerű, minden órában egyszer leereszkedik az új vendégekért. A torony tövében található az a lejáró, amelyen keresztül a város lakossága meg tudja közelíteni a 2010-ig kiépített korszerű légoltalmi pincerendszert, amely egy esetleges ellenséges légitámadástól óvja meg őket.
Csodálatos ajándék lehet a lokátor formájú szexuális segédeszköz
A pécsi radartorony nemcsak hadászati szempontból jelentős, hanem igen jól sikerült esztétikai forma, amely méltán jelképezi a 21. századot. Nyilvánvaló, hogy olyan karriert fut be a történelem folyamán, mint például az egyiptomi piramisok vagy a párizsi Eiffel-torony. Elkerülhetetlen, hogy megjelenjék a legkülönbözőbb területeken. A magyar kormány az EU és a NATO hatékony anyagi segítségével a világ minden tájékán forgalomba hozza már 2008 januárjától a radartornyot formázó tárgyakat: elemlámpákat, fogkrémtubusokat, nyalókákat, csavarhúzókat, húsklopfolókat, golyóstollakat, baseballütőket, és a gyerekeknek is kedveskedve, lázcsillapító végbélkúpokat. A legnagyobb sikerre minden bizonnyal a radartorony alakú műpéniszek számíthatnak (képünkön), amelyek normál, illetve vibrátoros változatban jelennek meg a szexshopokban Made in Pécs felirattal.
A csöndet csak az óriásharcsák által elkapott horgászok sikolyai törik meg
Az orfűi tó a pihenni és fürödni vágyók, a horgászok, a vízi sportot kedvelők, a múlékony amuri kagylók szerelmeseinek paradicsoma. Ám mint minden szépség, tünemény, védtelen a természeti és emberi erőkkel szemben. Ezért döntött úgy a Honvédelmi Minisztérium, hogy hallgatva a lakosság jajkiáltására, megvédi a tavat az idegen betolakodókkal szemben. A leghatékonyabb jelzőrendszer pedig a Pécsett már jól bevált és megkedvelt lokátortorony, amely harmonikusan illeszkedik a tájba, hiszen gömb alakú tetőződése mind a víz hullámzásával, mind a környező dombok hajlataival formai rokonságot mutat. Halbiológusaink bebizonyították, hogy az állandó sugárzás felgyorsítja a halak növekedését, számításaik szerint akár hatméteres pontyok és harmincméteres harcsák is megjelenhetnek a vízben, ami nyilvánvalóan jó hír a horgászoknak és a tóparti halászcsárdáknak egyaránt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. bunko lilla 2008. december 31. 16:39
aki lilla es tollerrol az atombunko
szegyeld magad te szarhazi -
11. killer 2008. január 16. 13:20
Ön hol lakik, Záhonybam, va Gyulán, Vagy netán az Antarktiszon?! Akkor természetes, hogy nem zavarja?
NEM zavar -
10. zso 2008. január 16. 13:18
A nagy ......... ne3m kell nektek!!!!:-)
-
9. Lilla 2008. január 2. 15:44
Toller hálószobájába is kellene egy radar... Talán serkentené az agyműködését...
-
8. elektroszmog 2008. január 1. 10:08
csakén, meszet evett már reggelire?
a pécsiek félnek, radart a tubesre, radart minden kiskertbe és ólra! -
7. Csakén 2008. január 1. 07:59
Kedves Mindenki!
Tudom, a mobil telefonok, mikrohullámú sütők és egyéb szerkezetek sem azért vannak, hogy szebbek és egészségesebbek legyünk, de egy ilyen radar rajtunk biztosan nem segít. Bátaapátiban milliókat kapnak az emberek Ft-ban és sugárzásban is (a hulladéktároló miatt, ugye.) Nekik jobb lesz? Talán ma igen, de holnap, holnapután...?! Lesz azért holnapután is. A Földet nem őseinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön !!!
-
6. Csakén 2008. január 1. 07:53
A második egy felkiáltó jel.
-
5. Csakén 2008. január 1. 07:49
Tisztelt Respublikánus!
Ön hol lakik, Záhonybam, va Gyulán, Vagy netán az Antarktiszon?! Akkor természetes, hogy nem zavarja?
Egy "hazaáruló" -
4. Respublikánus 2007. december 31. 20:45
Aki a radar ellen van, az hazaáruló!
-
3. perito 2007. december 31. 20:01
amint a humor átterjed az altestiségre, nem is bízik abban, hogy szellemes.
Kár ezt az oldalt bulvárosítani.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









