Még tíz évig biztosan lesznek Gazdanapok
Mik ezek?
XAz eddigi gyümölcsöző együttműködés folytatása érdekében újabb tíz évre szóló megállapodást kötött a Szentlőrinci Gazdanapok rendezéséről a kisváros önkormányzata és a Baranya Megyei Vállalkozói Központ. A megállapodást Győrvári Márk polgármester és Sigora Irma, a vállalkozói központ igazgatója látta el kézjegyével.
Tizenkilenc év óta ad otthont Szentlőrinc városa a Baranya Megyei Vállalkozói Központ legnagyobb projektjének, a Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági szakvásárnak. A partneri viszonyt tíz évvel ezelőtt együttműködési megállapodással is megpecsételték. A partnerek most úgy határoztak, hogy ezt a szövetséget újabb tíz évre – változatlan feltételek mellett – megerősítik.
– A Szentlőrinci Gazdanapok az ország egyik legrangosabb, nemzetközileg is jegyzett agrárseregszemléje. Egy ilyen rendezvény nemcsak minket, rendezőket, hanem a befogadó várost is büszkeséggel töltheti el, hiszen kölcsönös előnyöket hordoz kiállító, látogató számára egyaránt – mondta Sigora Irma.
Bejelentették az idei Gazdanapok időpontját (augusztus 10–12.), a rendezvény a klasszikus szakkiállítási tematika megtartása mellett kiemelten a helyi termelők bemutatásáról szól majd.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









