Kivágják a beteg feketefenyőket
Mik ezek?
XA korábban észlelt gombafertőzés következtében olyan mértékben leromlott a hegyoldal feketefenyőinek állapota, hogy tovább nem lehet halogatni a veszélyessé vált fák kivágását és eltávolítását. Az elmúlt napok havas, szeles időjárása különösen ráirányítja a figyelmet a probléma megoldására.
Az elhalt példányok maguktól kidőlnek, így veszélyeztetik a kirándulókat, a parkerdei berendezéseket, a közúti közlekedést és műtárgyakat, a Mecsekben lévő lakóingatlanokat. Mint Szilasi Tamástól, a Biokom Kft. parkerdei részlegvezetőjétől megtudtuk, az első körben kivágásra jelölt fák túlnyomó többsége (mintegy 80 százaléka) olyan mértékben leromlott, hogy gyakorlatilag hasznosíthatatlan. Ezekből darálék készül, és ha a farostlemez-gyártók részére nem lehet értékesíteni, akkor az erőmű lehet a potenciális hasznosítója. A fák egészséges részei egyébként a cég asztalosüzemébe kerülnek, ahol parkerdei műtárgyak, erdei bútorok, eszközök fa tartozékai készülnek belőlük.
Az egészségügyi fakitermelés még az idei szezonban elindul, és a vágásra kijelölt menthetetlen egyedeket két éven át tartó, folyamatos, környezetkímélő beavatkozással távolítják el. Utóbbi azt jelenti, hogy lovas fogattal dolgozó alvállalkozót bíznak meg a munkával, hogy a fenyők alatt fejlődő csemeték ne károsodjanak.
Az erdészeti beavatkozások időtartama alatt az érintett területeken időszakos útlezárásokra, forgalomirányításokra lehet számítani. A munkaterületekre információs táblákat helyeznek ki, amelyek a munkafolyamatokat mutatják be az érdeklődök számára.
Szilasi Tamás érdeklődésünkre elmondta, hogy a három-négy évig is eltartó program a pécsi Mecsek-oldal látványában is komoly változást hoz. A legnagyobb területen a Gyükés feletti keleti oldalon található feketefenyő, de foltokban sok más helyen, például az állatkertnél vagy a Misina körzetében is nagyobb számban fordulnak elő.
Korábban vegyszeres kezeléssel is próbálkoztak a Mecseken, de kiderült, csak a kivágással lehet orvosolni a beteg feketefenyők problémáját
Nem volt sikeres a vegyszeres védekezés
Mintegy öt esztendővel ezelőtt egy kutatási sorozat indult a fertőzés folyamatának, és az ez ellen való védekezési lehetőségek megismerése céljából. Bár a feketefenyő példányai tájidegenek, de a mecseki szintvonalakon való elhelyezkedésük miatt olyan tájesztétikai értékeket képviselnek, hogy az erdőterületek gondozói kísérletet tettek a vegyszeres kezelésükre, így a megmentésükre. Próbaterületeken többszöri visszatéréssel vegyszeres kezelést alkalmaztak, több-kevesebb sikerrel, amelyekből viszont lényeges tapasztalatokra tettek szert.
A kutatási eredmények végleges öszszegzéseként egyértelműen megállapítható, hogy azokat a fenyőegyedeket, amelyek 50 százaléknál nagyobb mértékben fertőzöttek a gombásodás által, más hatékony és megnyugtató megoldás hiányában egészségügyi fakitermeléssel el kell távolítani a területről.
Tölgyek, kőrisek veszik át a fenyők szerepét
Szerencsére a kopárfásításra – azaz a Mecsek-oldal takarórétegeinek megkötésére – idekerült feketefenyők alatt az elmúlt évek során a természetes növénytakaró megerősödött, és mára már uralja a déli Mecsek-oldalt. A fenyvesek magas koronája alatt az érintett területeken molyhos tölgy, magyar tölgy, virágos kőris és csertövek, illetőleg növendék fák fejlődnek, hogy fokozatosan átvegyék az akár évszázados fenyőfák helyét és szerepét.
A természetkímélő beavatkozásnak köszönhetően nagyobb részben így biztosan nem lesz szükség mesterséges növényvisszapótlásra, mivel a természetes növényvilág megfelelő mértékben van jelen és fejlődik is a területen. Ahol azonban a természetes módon létrejött növénytársulás záródása nem megfelelő – vagyis nagyobb felületű kopár foltok maradnának –, ott mesterséges pótlást alkalmaznak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Ön mire használná a kivágott feketefenyőket?
- A hőerőműnek adnám, hogy olcsóbb legyen a fűtés 14.67%
- Rászorulóknak ajándékoznám 36%
- Eladnám, ezzel csökkenteném a város tartozását 29.34%
- Bútort készítenék belőle 20%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. Manóka 88 2012. február 9. 11:57
13. narata
Nagyon szép (volt) a hegy örökzöld fákkal, de annyira fontos lenne az ő pótlásuk? Nem vitatkozom, csak kérdezem. Biztos jót tenne a biodiverzitásnak (és a szemünknek is), ha lennének, de erről eszembe jut a szlovákok kapkodása a hegyeik nem megfelelő fajtájú fenyőkkel történő beültetéséről. El is vitte anno a fákat egy gigászi vihar, több volt a kár, mint a haszon, és ennek még évtizedekik isszák a levét. Biztos szép lenne a mostaniakhoz hasonló fajokkal beültetve a Mecsek, de nyilvánvaló, hogy azok is az erőműben végeznék. Talán jobb, ha értéktelen növények vannak, mint hogy semmilyen sincs!...
:( -
14. kletyo 2012. február 9. 08:32
hha123: Először olvass, és utána kritizálj.
Sehol nem említettem a fekete fenyőket. A MECSEKET említettem. Ha kivágják a fákat a Mecsekbe, megszűnik a talaj vízmegtartó állapota.
Akik rendszeresen járják az erdőt tudják mit beszélek.
De nem akarok vitatkozni, utána lehet nézni a google-n.
Üdv. -
13. narata 2012. február 8. 23:23
mivel megszólíttattam azt hiszem az ismereteim nem hiányosak a fekete "vörös" fenyők témájában. Tudom,hogy nincs mit tenni még azelőtt vágni kell mielőtt elhatalmasodna a kór.De nem is a cikkhez szólt a kommentem. Kedves Manóka 88 a felsorolt fajok őshonosak és valóban ide valók csak sajna nem örökzöldek. A zöldeket hiányolóknak pedig javaslom a www.cmm.hu felkeresését. A hírzárlatot a pannonpower intézi.
-
12. hha123 2012. február 8. 18:47
"A szakember utalt rá, hogy a feketefenyők a XVIII. század végén, a XIX. század elején kopárfásítás okán kerültek a Mecsekbe. Ültetésük sikerrel járt: néhány évtized alatt zöldbe borították a korábban csupasz hegyoldalakat."
Bocsi.
Szóval az fog lecsúszni, ami eretetileg ott sem volt. -
11. hha123 2012. február 8. 18:46
Ja, lecsúszik a hegy, hehe, mint egy bulvármédia szalgcím.
"...A szakember utalt rá, hogy a feketefenyők a XVIII. század végén, a XIX. század elején -
10. Manóka 88 2012. február 8. 16:17
4. narata
Az a bizonyos 50 éves időtartam egy rétre vonatkozik, de fenyők körül én nem füvet látok, hanem más fákat, amik már ott állnak vagy 30-40 éve. Van itt kőris, tölgy, feljebb gyertyán, az északi oldalon pedig már bükk, a bokrokról nem is beszélve. Tehát nem lesz kopasz a hegy, csak furcsa ezek nélkül a szép fák nélkül.
Sajnálom én is őket, nagyon jellegzetessé, hangulatossá tették a városképet, de tényleg nem őshonosak. -
9. Manóka 88 2012. február 8. 16:13
4. narata
Az a bizonyos 50 éves időtartam egy rétre vonatkozik, de fenyők körül én nem füvet látok, hanem más fákat, amik már ott állnak vagy 30-40 éve. Van itt kőris, tölgy, feljebb gyertyán, az északi oldalon pedig már bükk, a bokrokról nem is beszélve. Tehát nem lesz kopasz a hegy, csak furcsa ezek nélkül a szép fák nélkül.
Sajnálom én is őket, nagyon jellegzetessé, hangulatossá tették a városképet, de tényleg nem őshonosak. -
8. pebes59 2012. február 8. 13:31
6. kletyo
Majd az ott épülő villanegyed betonalapja megtartja a talajt, attól nem kell félni. -
7. Szurikáta 2012. február 8. 13:05
Re: 5. Pécsipasi Bocs'
Jaj, ne má' ! Tele van a net a feltett kérdéseire a válaszokkal ! (Olvasói levelek...Postabontás rovat és ne soroljam.) -
6. kletyo 2012. február 8. 13:05
Én kb. 6 éve járom az erdőt és valóban elmondhatom, hogy ilyen mérvű pusztítást még nem láttam, ami itt megy kb.3 éve. Nem csak a tubesi részt irtják ki, hanem a jakab-hegyi részt is. Még 5 év és eltűnik a Mecseki erdő, ami magával fogja hozni a katasztrófáknak a láncreakcióját. Le fog csúszni a hegy, sár formájába a városra, mert megszűnik az, ami megfogja a talajt.
Egyszerűen nem értem, hogy engedik meg a város vezetői, hogy ezt tegyék ezzel a gyöngyszemmel. Miért nem tiltakoznak ilyenkor a civil szervezetek? Mert nincs benne politika? Nincs érdek? Egyszerűen nem értem ezt a rombolást.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









