Horváth Zsolt felépül a tavaszi bajnoki rajtig
Mik ezek?
XAmikor tegnap dél körül felhívtuk, épp a közös ebédre tartott a csapattal. Legalább ezt nem kell kihagynia.
A mindennapi tréningeket, majd a jövő héten kezdődő edzőtábort azonban igen. A PMFC támadójának ugyanis két hete nem volt szerencséje, az egyik edzés során a jobb lábában részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.
– Megnézte a csapat orvosa, dr. Papp Zsolt, valamint Székesfehérváron dr. Mohácsi János is, s azt mondták, három-négy hét a gyógyulási idő – fogalmazott Horváth Zsolt. – Már gyógytornázom, erősítő gyakorlatokat végzek, jövő héttől pedig elkezdhetek futni.
Ha minden rendben lenne vele, jövő hét végén már Medjugorjéban futkosna a csapattársaival. Ám a sérülése miatt ebből nem lesz semmi, itthon kell maradnia.
– Régóta vártam az edzőtábort, bosszús vagyok, hogy nem tudok menni. Egy sérülés sosem jön jókor, de talán mégis jobb, hogy ez most történt, mintha a bajnokság közben ért volna baj. Két-három hét múlva egészséges leszek, vagyis a bajnokság rajtja előtt már felépülök – mondta a 23 éves csatár.
Ez örömteli hír. A piros-feketék 23 éves támadója ugyanis gyorsaságával sok borsot tört az ellenfelek orra alá az őszi szezon során. Négy gólig jutott, s természetesen nem szeretne ennyinél megállni: „Négy-öt gólt még nagyon jó lenne rúgni tavasszal! Stabil kezdő szeretnék lenni a folytatásban is, s abban bízom, hogy a csapat az első ötben fogja zárni a bajnokságot.”
A brazilok nem jöttek meg, de „tervben vannak”
„Kergetnek a jazigok, mint labdát a brazilok” – énekelte egyik számában a Belga együttes. Az ígéretek szerint a napokban láthattuk volna, mit tudnak
a labdával az ötszörös világbajnok képviselői, hiszen úgy volt, hogy csütörtökön két brazil játékos érkezik a PMFC-hez. Sajnos a klubnál azóta is hiába várják őket, a repülőjeggyel és az időjárással kapcsolatban is bonyodalmak merültek fel, így Bérczy Balázs klubigazgató mindössze annyit tudott mondani róluk, hogy továbbra is „tervben vannak”. Talán jobb is, hogy nem érkeztek meg időben, mert ha szembesültek volna az itteni időjárással, valószínűleg rögtön iszkoltak volna vissza a Copacabanára.
Visszatért a csapathoz a szlovákiai magyar, Harsányi Zoltán. A megtermett csatár az első tesztelés során jó benyomást tett a szakmai stábra,
s a korábban a Bolton tartalékjainál futballozó játékos újabb esélyt kap a bizonyításra. Miután a balhátvéd poszton jelenleg csak egyedül Marovicsra számíthat Mészáros Ferenc, könnyen előfordulhat, hogy a bosnyák Vladimir Markovicsot szerződteti a klub.
Ketten a válogatottnál
Az U20-as és az U21-es válogatott a közelmúltban együtt edzőtáborozott Telkiben. Utóbbiban a PMFC két játékosa is pályára lépett a Siófok ellen 5-2-re megnyert edzőmérkőzésen: a kapus Dibusz Dénes, valamint a tavasszal is kölcsönben Kozármislenyben szereplő Fodor Ferenc.
– Hasznos három napot töltöttünk Telkiben, ahol jó körülmények között találkozhattak a kerettagok. Kifejezetten jó hangulatú összetartáson vagyunk túl – mondta Dibusz Dénes a válogatottnál töltött három napról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









