Fantomkép készült a pécsváradi rablókról
Mik ezek?
XMint már megírtuk, közel félmillió forint készpénzt raboltak egy családtól péntek este Pécsváradon. A háziak egy idegent engedtek a lakásukba, aki elővett egy pisztolyt, fenyegetőzött és pénzt követelt. Az idegen társa eközben érkezett, rövid idő alatt felkutatták a pénzt, megkötözték a férjet és feleségét, majd távoztak. Az áldoztok hámsérüléseket szenvedtek, kiszabadították magukat, majd hívták a rendőrséget.
A fegyveres elkövetőről rendelkezésre álló információk: kb. 165 cm magas, 25-28 év körüli, vékony testalkatú, kreol bőrű, fekete nagyon borostás férfi. Haja rövid, fekete. Fekete színű derékig érő szövetdzsekit, fekete szövetnadrágot és fekete bőr cipőt, valamint fekete szövetkesztyűt viselt.
A másik keresett támadó: kb. 185 cm magas, 30 év körüli, erős testalkatú, kb. 110 kg, izmos férfi. Fején fekete színű kötött, szemnél kivágott maszk volt, melyet menekülés során lehúzott a fejéről. Fekete színű nadrágot és dzsekit viselt.
A rendőrég kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, vagy a bűncselekmény elkövetőivel kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 107-es telefonszámon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. netaláldki 2012. február 7. 23:35
Ismét a "rémület"!!
Gondolom a cikk írója is a rémület hatása alatt volt, mert a magyar helyesírás ismerete és a fogalmazás "erősen meglátszik" az idegállapotán!! -
4. Misina 2012. február 7. 20:59
A felső Scatman. Az alsó Sinead O'Connor.
-
3. Amsgard 2012. február 7. 20:51
Ejj de szép remekművek csókolom!
A felső az a fröccsös pityu az alsót meg mindenki ismeri, ő shrek a mocsári ogre, csak fehér púdert használt a bűncselekmény elkövetésekor.
Na jó viccet félretéve maradjunk a képeknél. A vonalvezetés egy kicsit Rembrandt, de a színek és az árnyékolások használata a IXX. századi avantgardot idézi. A tekintetekben barokk és reneszánsz összefonódások érzékelhetők némileg kaotikus ábrázolásban. A kontúrok egyértelműen utalnak az alkotó hányatott-sorsú gyermekkorára és a tűsarkú csizmákhoz fűződő leplezett vonzalmára.
A modelleket meg a környékbeli etno-populációban érdemes keresni így első ránézésre. -
2. v.b.1990 2012. február 7. 20:42
1. tulrovidanevem
Miért ebből nem lehet elég egyértelműen rájönni ,hogy azok ? -
1. tulrovidanevem 2012. február 7. 19:58
Hű de szépen körülírták a cigány szót, még a képet is kifehérítették, nehogy valakinek leessen.
Nem tudom miért olyan nehéz egyértelműen fogalmazni, nem az a személyleírás célja, hogy felismerhetővé tegyük a személyt ?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









