Az év végére ígértek az EKF munkálatai miatt kártérítést
Mik ezek?
XJelentős bevételkiesést szenvedtek el azok a pécsi vagy itt is működő vállalkozások, amelyek az EKF-programhoz kapcsolódó – 2009-es, 2010-es – építkezések idején üzletüket bezárni kényszerültek, vagy annak megközelítése körülményessé vált. Most amiatt keresték a Dunántúli Naplót, mert annak ellenére sem kaptak egy fillért sem eddig, hogy elfogadták az önkormányzat által részükre felajánlott – szerintük a reálisnál jóval szerényebb – kártalanítási összeget. Páva Zsolt polgármester szorgalmazta a megállapodást, de – mivel peren kívüli egyezségről van szó – a pénzügyi és gazdasági bizottság döntése szükségeltetik a kifizetéshez. Amikor elfogadták az ajánlatot, egy szerződésmintát is kiküldtek a részükre, s szóban is közölték velük, hogy ez év végéig kártalanítják őket.
Több mint 120 vállalkozó nyújtott be ilyen igényt mintegy 100 milliós összeget kérve, a város által felkért külső könyvvizsgáló szerint viszont csak 36 vállalkozónak jár 34 millió. A pénzügyi és gazdasági bizottság elé augusztus végén bekerült javaslatról a vállalkozók úgy tudták, azt nem tárgyalták érdemben pénzhiány okán, s hogy emiatt nem kaptak még pénzt. Érdeklődésükre azonban nem kaptak választ sem, állítják.
A polgármesteri hivatalnál viszont azt mondták, a bizottság a szakvéleményt azért nem fogadta el, mert az nem tért ki a jogalapra, csak számviteli kérdésekre, ezért nem volt teljesen megalapozott. Ennek ellenére sok vállalkozó kapott jelentős bérleti díjkedvezményt – természetesen azok, akik holdingos ingatlant bérelnek. A hivatal szerint a városháza az érdeklődőket folyamatosan tájékoztatja, de egyelőre a jogalap sem biztos, ezért a számszerű adatok is változhatnak még. A szakértői véleményt pontosítani kell, ami még nem történt meg, információt azonban arról nem kaptunk, azt megrendelték-e egyáltalán.
Azok a vállalkozók, cégek, amelyek esetlegesen tönkrementek, megszűntek – nyilván csak részben, kis részben a lezárások miatt elszenvedett forgalomkiesés miatt –, illetve ezek tulajdonosai már hiába is követelnek bármiféle kártalanítást. A városházán érdeklődésünkre elmondták, hogy az EKF-programra kapott uniós forrásból nem lehet a kártalanítást kifizetni. Megjegyezzük viszont, hogy az 2006 óta sejthető, tudható volt – két éve pedig egészen konkrétan tudható –, hogy a vállalkozók kártalanítására célszerű lett volna tartalékot képezni. A városházi nyilatkozat arra nem tért ki, hogy milyen kapcsolat lehet a jogalap meghatározása, és a számvitelileg a bevont szakértők szerint is indokoltnak tartott kártalanítási összegek esetleges változása között. Ahogyan azt sem tudtuk meg, hogy amikor a könyvvizsgálói szakértői jelentést bekérték, kérés volt-e bárki felé is, hogy egyidejűleg a jogalapot is tisztázzák.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. magyar nábob 2011. december 4. 20:50
Nem pont ide való,de cuki cikk :" Misztikus telepátia Pécs és Zugló között
Misztikus telepátia Pécs és Zugló között
Mégis vannak csodák: a két település jövő évi költségvetési koncepciója szinte szóról szóra megegyezik. Nemcsak a jegyzők bevezetője, a két polgármester expozéja is szinte betűre azonos......Index -
2. takarékos 2011. december 3. 17:09
Miért kell ezt is addig húzni amíg ebből is egy vesztes per lesz? Rosszul gondolom, hogy ez is a hűtlen kezelés kategóriába tartozik?!
-
1. Kazánkovács 2011. december 3. 13:52
Ez a színtiszta átverés kategória! Még, hogy nem tiszta a jogalap! A feltúrt utcák miatt, a közlekedés lehetetlenné válása miatt akkora volt a bevételkiesés, hogy nagyon sokan tönkre mentek!Igéret persze volt, hogy befogják a kereskedők száját, teljesítés meg sehol. Ez tipikusan jellemző a pécsi városvezetésre. Szégyen és gyalázat, ami ebben a városban folyik!Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen terheket hozott az EKF, aminek a nyűgjét most mindenki viselni kénytelen az újabb vagy felemelt adók formájában vagy abban, hogy fontos -mindenkinek fontos - szolgáltatásokat szűnnek meg vagy lehetetlenülnek el, mert nincs pénz rá. A városvezetés pedig hazudik a polgárok szemébe, amikor csak kinyitja a száját.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









